~Sasuke~

  Biztos léptekkel haladtam Sakura és Karin szobája felé, majd mikor megérkeztem, bekopogtam és benyitottam. Abban a pillanatban valami felém repült és hangos csattanással ért földet. Nem volt időm azt megnézni, ugyanis még egy tárgy csapódott felém.
- Sakura! - kiáltottam.
- Tűnj innen! - hallottam ingerült hangját, és én sóhajtottam. Hihetetlen sebességgel futottam be szobába és fogtam le Sakura karját, nehogy valamit megint nekem vágjon.
- Sakura, nyugodj meg, engedd meg, hogy megmagyarázzam - kérleltem, de nem hallgatott rám, szabadon maradt kezét ütésre emelte és csak kis híján sikerült kivédenem.
- Tűnj el a szobámból - sziszegte az arcomba, majd pofán vágott, aminek hatására nekirepültem a falnak. Fejem bevertem és lerogytam. Számból kibuggyant a vér és felpillantottam Sakura ádáz arckifejezésére. Villámló macskaszemekkel figyelt engem, de láttam, tekintete kissé ijedt volt, amikor a számról csordogáló vérre meredt. Karja enyhén megremegett, de továbbra is ellenállt a kísértésnek, ami gonoszul fojtogatta. Felsóhajtottam, majd felálltam és szemébe néztem.

Bocsáss meg!

Csak erre tudtam gondolni. Biztos voltam benne, hogy Sakura most dühös, de a bocsánatkérés sosem volt az erősségem.
- Köszönöm - mondtam komoran, akaratom ellenére, s láttam, hogy Sakura enyhén megremeg.
- Mit... mit mondtál? - kérdezte. Hangja vészesen csengett, kezei ökölbe szorultak, ami csak rosszat jelentett. Nem volt időm reagálni. Olyan hirtelen ütött meg, hogy lélegzetet venni is elfelejtettem. Hátam az ajtónak csapódott, s mikor az kidőlt helyéről, a falba vájtam egy lyukat. A por szállingózott körülöttem, a fal maradványai egyenként hullottak körém. Mélységes bűntudatom volt, csak arra tudtam gondolni, hogy talán megint fájdalmat okoztam Sakurának. De tudtam, hogy nekem is igazam van. Ha maradok, elhalasztom a lehetőséget, hogy végezzek bátyámmal, amit végül meg is bántam. Talán jobb lett volna, ha maradok, és úgy tudom meg az igazságot, hogy Itachi nem hal meg. Hogy lehettem ilyen ostoba? Taán mégsem nekem van igazam? Hirtelen két kéz ragadta meg a galléromat ás húzott fel, mire felemeltem a fejem. Sakura állt vele szemben, izzó macskaszemei perzseltek, dühbe és csalódottságba merítve. Elszorult a szívem. Szemem belefúródott az övéibe, melyből most egy kövér könnycsepp buggyant ki. Szólásra nyitottam a számat, de ő azon nyomban elengedett és egy utolsó dühös pillantást vetve rám, bement a szobájába és magára zárta a fürdőszoba ajtót. Lépteket hallottam magam mellől és mikor odanéztem, három csapattársamat véltem felfedezni. Felém futottak és leguggoltak mellém, értetlenkedve végignézve a romokon.
- Látom, Sakura jól ellátta a bajod - jegyezte meg Karin. Nem méltattam egy pillantásra sem, hanem Juugo vállára támaszkodva felálltam. Tompa aggyal figyeltem a földet, majd lassan emeltem fel fejem, hogy a két nő szobája ajtaján terjengő lyukra nézzek.
- Ez a bocsánatkérősdi nem ment jól - jegyezte meg Suigetsu.
- Szerintem várj egy kicsit, majd beszélek vele, de neked is kell - mondta Karin szemrehányóan.
- Egyetértek Karinnal, Sasuke - szólt Juugo és Suigetsuval együtt elmentünk. Bízom Karin sikerében, egyszerűen muszáj lesz kiengesztelnem Sakurát.

~Sakura~

  Dühösen zártam magamra a fürdőszoba ajtaját és roskadtam le az ajtó mellé. Fejemet térdeimre hajtottam és patakokban engedtem szabadjára könnyeimet. Zokogtam. Próbáltam az egész terhet a sírással leoldani a vállamról. Léptek zaját hallottam odakintről, de zokogásom miatt nem hallottam azokat. Suttogások... Nem érdekeltek. Biztosan Sasuke-kunnal beszélnek. Lehorgasztottam fejemet és a térdemet kezdtem el fixírozni unaloműzés gyanánt. Hirtelen kopogás hallatszódott az ajtó túloldaláról és valahogy biztosra vettem, hogy Sasuke-kun az.
- Sakura, nyisd ki, Karin vagyok - hallottam barátnőm hangját és kinyitottam az ajtót, de egyből visszaroskadtam a földre. Karin becsukta maga után az ajtót és leült velem szembe. Nem szóltunk egymáshoz. Szorosan nyomtam a homlokomat a térdemhez, körmeimet belevájtam a lábamba. Lassan emeltem fel a fejemet, hogy Karin szemébe nézhessek. Ott ült előttem törökülésben és engem nézett. Szemében némi harag ült.
- Nos? - kérdezte halkan. Ez meg miről beszél? Mi, nos? Egyik szemöldököm a magasba csusszant, mire felnevetett.
- Mi van? - förmedtem rá. Egyből komor lett.
- Szerintem bocsáss meg neki - mondta. Tessék? Ezt szerintem rosszul hallottam.
- Mert? - kérdeztem vissza. - Átvert.
- Óvott téged - javított ki Karin. Hogy az a... Dacosan elfordítottam a fejemet. - Véghez akarta vinni a bosszúját.
- Ha legalább szólt volna...
- Akkor visszatartottad volna. Szeret téged.
Felhorkantottam, majd ránéztem. Arca fájdalmas volt, a dacos arckifejezésem lehervadt.
- Te tudod - szólalt meg hirtelen, majd felállt és az ajtóhoz lépett. Megfogta a kilincset, de nem fordította el. Mi járhat vajon a fejében? És igaz az, amit mondott? Hm...
- Amit most elmondtam, az mind igaz volt - szólalt meg hirtelen. - Sasuke szeret téged. Nem láttad az arcát, amikor bejöttél a fürdőbe. Nem láttad, hogy senyvedett a porban és a törmelékek között.
Megremegtem. Egy apró könnycsepp hullott le az arcomról, s azon pillanatban egy csomó mindig megfordult a fejemben. Ártott nekem valamit? Csak meg akart védeni. Szomorúan horgasztottam le a fejemet és engedtem, hogy a könnycsepp végigfolyjon az arcomon és egyesüljön a talajjal. Figyeltem a fénylő cseppet, ami most befolyt két csempe közé. A csapból csöpögött a víz, minden egyes csobbanással a másodpercekre, vagy akár órák telésére tudtam csak gondolni. Csend volt. Szemeimet behunytam, s visszagondoltam azokra a percekre, amikor Sasuke kedves volt velem. Hm... gyakorlatilag csak az elmúlt néhány napban volt velem kedves. Látszik, hogy változik. Csalafinta mosoly szökött az arcomra, majd kinyitottam a szemem. A fehér fallal találtam szembe magam, s én nagyot sóhajtottam. Álmok, szép álmok. Lábaimat felhúztam és átkaroltam őket, fejemet pedig a térdemre hajtottam. Annyira szeretlek Sasuke. Szemeimet összeszorítottam az öklömmel együtt. El akarok innen menni. El akarok innen tűnni. Bármit megtennék ezért. Nem akarom ezt tovább elviselni, nem akarom a tehetetlenség terhét cipelni. Válaszokat akarok! Olyan nagy kérés ez? Újabb könnycsepp 'csobbant' a kövön. Tennem kell valamit. Ki akarom magamból oldani a felgyülemlett feszültséget. Dühös láng lobbant a szemembe, majd hirtelen felálltam és a mellettem álló csapot kitépve a falnak vágta. Eluralkodott rajtam a sírás. A fürdőszobában spriccelt a víz, teljesen elázott a ruhám miatta. Tehetetlenül roskadtam neki a falnak és csúsztam le rajta. Nem akartam egy helybe maradni, tovább akartam menni. Kezemet nyújtottam előre, de semmi nem volt, amibe megkapaszkodhattam volna. Hatalmas tócsa kerekedett körülöttem, s hangokat hallottam. Tudtam, hogy Karin beszél a fiúkkal, hogy ne jöjjenek be. Lassan minden elhalkult. Én ott feküdtem a földön, vizesen, mint egy szökőkútban. Lassan hunytam be a szememet, még ahhoz sem volt erőm, hogy kisöpörjek egy vizes tincset az arcomból. Elmélyülve néztem a tükörben önmagamat. Földig ért, széles volt, így mindent láthattam. Szerencsétlen és elhagyatott voltam. Úgy éreztem, itt a vég. Szerettem volna még mondani valamit Sasukénak.
   Hirtelen hasított belém a felismerés. Sakura! Szedd össze magad! Összeszorítottam szememet és öklömet, körmömet belevéstem a földbe. Két kezemen támaszkodva felhúztam magam és miután két lábon álltam, elfutottam. Kirobbantam a szobába és figyelembe se véve azt, hogy csurom vizes vagyok, Sasuke szobája felé futottam el. Látnom kell! Látnom kell! Ajkamba haraptam és berobbantam Sasuke szobájába. Üres volt. Kétségbeesetten tekintettem körbe, vizes tincseim csapdosták arcomat, de Sasukét nem találtam. Ijedten fordultam hátra, ahol Suigetsu állt.
- Sétál - szólt röviden és én kikerülve őt, szaladtam. Látnom kell! Kétségbeesetten eresztettem szabadjára a könnyeimet, de nem tudtam, miért is. Tehetetlen vagyok.
   És akkor megpillantottam őt. Egy cseresznyefa alatt állt és nézte az eget. Megtorpantam, s hirtelen kívánni kezdtem Sasukét. Kezemet a számhoz emeltem, majd a lábam megindult és én futottam felé. Az utolsó pillanatban vett észre.
Még láttam döbbent tekintetét, épphogy csak, de aztán a nyakába ugrottam és ajkaimat az övére tapasztottam. Karjaim a nyaka köré fontam, úgy vontam magamhoz egyre közelebb és közelebb. Könnyeim megállítatlanul folytak, ahogy csak tudtak, a pólóm már nem is a víztől volt nedves. Éreztem, ahogy Sasuke karjait a derekam köré fonja és húz magához egyre közelebb, s közelebb. Hirtelen öntött el a boldogság, azt se tudtam, mit csináljak. Lábaim megremegtek, s eszembe jutott, mi is az életem értelme.
   Sasuke...
Ajkaink elváltak és ő értetlenkedve nézett rám. Nedves kezemet az arcához emeltem és mosollyal az arcomon figyeltem, de nyomban el is komorodtam.
- Sakura... - kezdte volna el, de én ujjamat az ajkára tettem. A testem cselekedett, megálljt parancsolni nem tudtam neki.
- Szeretlek - suttogtam. Elmosolyodott. Azt hiszem, ez volt az első szívből jövő mosolya. Én is boldog lettem. Sasuke újból megcsókolt, de most már szorosabban vont magához és csókja is szenvedélyesebb volt. Kezeimmel az arcát fogtam közre. Sírtam, de tudtam, hogy ezek csak a boldogság könnyei. Mert boldog vagyok. Szeretem!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés