„Azon gondolkoztam, milyen lenne nélküled az életem. Ha nem szerettem volna beléd. Vagy te nem lennél ilyen rideg. S közel engednél magadhoz. Ha elfogadnád, hogy ilyen vagyok…”
 

Egy ismerős smaragdzöld szempár tekintett fel az égre. Látszott, hogy messze jár. Szemein köd ült, ami egy pillanat alatt feloszlott, s oldalra pillantott. Egy szőke hajú fiú futott felé. Integetett és kiabált, mint mindig, ha meglátta a lányt. Mögötte a szürke hajú jounin fogta a fejét.

- Sakura-chaaaaaaaaaan! Végre! Csakhogy megtaláltalak! Kaptunk egy hét szabadságot!- mire odaért a rózsaszínhajúhoz, lefagyott a vigyor az arcáról.- Mi a baj? Olyan gondterheltnek tűnsz. Nem is örülsz a hírnek?

- De… igen… Nagyon is… - ám arcán szomorúság ült. Nem tudott nevetni. Az óta a bizonyos éjszaka óta…

„Egy fiú rótta Konoha utcáit. Hátán táska, szemét homály fedi. Hosszú útra készült, bár még maga sem tudta, hova is tart. Előtte egy másik utcáról éppen egy lány lépett ki. Úgy tűnt, tudta, hogy itt találja a fekete hajút. Meg akarta állítani. Lebeszélni, hogy elhagyja otthonát. Ám szavai süket fülekre találtak. Néhány perccel később már az egyik padon feküdt ájultan. Szemeiből még néhány rakoncátlan igazgyöngy bukkant elő, s végigszántotta arcát. Halkan suttogott egy nevet: Sasuke-kun… De a tulajdonos már messze járt…”   

Megérintette a csepp alakú, átlátszó medálját, minek közepében egy félig fekete, féli piros szív pompázott.Valami hirtelen visszahúzta a valóságba. Voltaképpen egy idegesítő hang.

- Hééé! Hahóóó! Föld hívja Sakura Harunot! Jelentkezz!- Naruto már a homlokát kopogtatta.

- Nyugodj meg! – ezt egy óriási ütés követte, aminek a hatása sem maradt el. 

A szőke egy újabb púp „büszke” tulajdonosává vált. Lassan felnézett, s a szerzeményét tapogatta. A lányra emelte tekintetét, csak fél szemét nyitotta ki, szája sírásra görbült. Annyira mulatságosan nézett ki, hogy Sakura elkezdett szívből nevetni. Már a könnyei is hulltak, mikor Naruto rókavigyora is előbújt.

- Akkor gyerekek – kezdett bele Kakashi -, szerintem menjetek haza. Jó pihenést! – ezzel elment.

- Megyünk? – Naruto lakása útba esett, így a két genin együtt indult útnak. Később már csak Sakura sétált a kihalt utcákon. Az eső is eleredt, de csak egy futó zápornak bizonyult. Így a végén gyönyörű szivárványt pillantottak meg a lakosok.

- Csodaszép… - a lánnyal egy időben egy feketehajú fiú is az eget kémlelte. Az erdőben ült, egy fa vastag ágán. Mélyfekete szemei ridegen csillogtak. Eszébe jutottak azok a percek, mikor még édesanyjával figyelte a felhőket, vagy épp a csillagokat. Majd megtörtént a tragédia… azon a holdfényes éjszakán… Akkor sírt utoljára. Ő miatta. Mert kiirtotta a családját, s elárulta a klánt. Őt pedig életben hagyta… de miért? 

Egy rózsaszínhajú lány figyelte az égen táncoló szivárványt, majd gondolatai, s ösztöne az erdőbe, egy kis tisztásra húzták. Nem is csalódott. A feketehajú fiú, akit oly rég keresett, ott ült az egyik fa ágán. Majd tekintetük találkozott. Az egyik lágyan és örömtelin csillogott, a másik fagyos pillantása azonban elbizonytalanította. A fiú leugrott a fáról, s Sakura felé fordult. A szellő meglibbentette annak rövid, rózsaszín tincseit. Sasuke elindult felé, de félúton megállt. Ridegen és hűvösen nézett egykori csapattársnőjére. Az megérintette a medált.

- Látom, te mindig megtalálsz.

- Neked is ohajo Sasuke.

- Ch… Rosszhelyen vagy és rossz időben. Tűnj el! – hangja sokat sejtetően csengett. Most sem értette a tréfát. De azt is észrevette, hogy nem használta a kunt.

- Mi? Ezt… ezt meg hogy érted? – kérdezte egyre nagyobb rémülettel a lány.Sasuke oldalra kapta a fejét, majd egy pillanat alatt eltűnt. Nyomban utána egy kunai repült el ott ahol az előbb állt. Sakura mellett termett, s eléggé mérges volt.

- Nem érted? Tűnj már el innen! Vagy meg akarsz halni? – a Haruno azonban már nem figyelt a feketehajúra. Csapattársnője arccal a fiú felé megállt, karjait kitárta, s csak ennyit mondott:

- Ég veled… - ezzel egy időben három kunai fúródott a hátába, s ő vért köpött. Az Uchiha szemei kikerekedtek, arcán őszinte meglepettség, s fájdalom tükröződött. Lassított felvételben nézte végig, ahogy a zöld szemek csillogása egy pillanatra megszűnik, majd újra fellángol, ahogy lány pillái lecsukódnak. Mindezt Sakura mosolyogva tette meg. Szája sarkából apró vércsík vezetett le, egészen az álláig. Mielőtt összerogyott volna, Sasuke elkapta. Szétnézett, ám a támadót nem látta. Csak egy mondat törte meg az erdő csendjét.

- Legközelebb senki sem lesz a pajzsod, öcsém! 

Visszafordult a lányhoz, s az ölébe fektette úgy, hogy hozzáférjen a késekhez. A shurikantartóból kötszert és kenőcsöt vett elő és ellátta a sebeket. Mikor végzett, felemelte Sakurát, s az egyik fához sétált vele. Ott nekidőlt a törzsének, a rózsaszínhajút pedig az ölébe fektette. Halkan beszélt hozzá, s próbálta felébreszteni az alvó lányt.

- Hahó! Ébredj már! Hallod? Csak most ne add fel! Gyerünk! Ennyitől kidőlsz? – hangja kezdett ingerültté válni.

- Megértettem… Nem kell… folytatnod! – Sakura erőtlenül és akadozva ugyan, de megszólalt. – Miért… vagyunk… még mindig… itt? – szemeit lassan felnyitotta, ami megtörten csillogott.

- Hát… tudod… - tekintetét elfordította, amiben már az aggódás halványan tükröződött. Újra rideggé és nemtörődömmé kellett varázsolnia. Habozása azonban elárulta. – Nem bírtad volna ki az utat. – segített egykori csapattársának felülni, majd az nekitámaszkodott a fának. – Most itt kell, hogy hagyjalak egy időre. De hamarosan visszajövök.

- Hova mész Sasuke? – az említett felkapta a fejét, hisz megint csak nem használta a kunt. - Megkeresem azt, aki ezt tette veled! – magabiztos volt és elszánt. Hirtelen egészen közel hajolt Sakurához. – Soha nem felejtelek el… - homlokuk összeért, ajkukat pár centi választotta el egymástól. A lány a fiú arcára tette a kezét, majd rejtélyesen megszólalt.- Én sem. De egy jó tanácsot még adok. Figyelj jól! Ha egy kunai repül feléd, lehet hátsó szándéka is, nem csak az, hogy megsebezzen – ezzel magához rántotta a fiút, s megcsókolta. Az Uchiha kesernyés ízt érzett a szájában.

-„Szóval a méregre gondolt…” – hasított belé a felismerés. Nem vette észre… Csak egy csepp került az ajkára, s az nemrég kezdte kifejteni hatását. De ez a lány csókjával magára vállalta a biztos halált, csak hogy őt mentse. Életet adott a halál által. Hiszen neki már mindegy volt. Életében először és utoljára csókolta azt a személyt, kit kicsit is, de szeretett. Késő lett volna már bármit is tennie.