Elsétáltunk a stégig, és onnan minden visszakerült a "régi" kerékvágásba. Teljesen elengedett hangulatban játszottunk úgy, akár a kisgyermekek. Néha, amikor belöktük egymást, mind a ketten beestünk a vízbe és önfeledten zárt a karjaiba. Teljesen a tudatán kívül, amiért én elpirultam.

- Egyébként te hol laksz? - kérdezte.

- Konohában.

- A Rejtőző Levél faluban? - Bólintottam. - Hat éves koromig én is ott éltem, csak aztán... Elköltöztem a nagyszüleimmel és a bátyámmal. Most a tűz országában élek.

- Értem. Amúgy hány napra jöttél le a tengerpartra? - érdeklődtem.

- Csak néhány napra, holnap után megyek haza. - Közben leültünk a stég szélére egymás mellé. - Olyan furcsa, hogy amikor itt ülök veled, akkor valahogy nincs az eszemben semmi más, pedig nekem a legfontosabbak a barátaim és a családom... Épp ezért nem szeretek elmenni távolra az otthonomtól.

- Megértem - mosolyogtam. - Gondolom, hogy a szerelem is otthon vár. - Számomra ez nem is volt értelmetlen dolog. Furcsán nézett rám, majd elvigyorodott.

- Hát azért ez nem így volt. - Megfogott egy követ és a vízbe dobta, elvigyorodott és az égre meredt. - A szerelem nem vár otthon. Ha mégis, akkor hadd várjon, úgy érzem, hogy ráér.

- Ez nagyon bölcs volt - mondtam és elnevettem magam. - De igaz.

Csendben ültünk.

- Nem jöttök? - kérdezte halványan mosolyogva Hinata, miközben a hajából kicsavarta a vízet. Pár méterrel odébb Naruto közeledett felénk.

- De, de, csak beszélgettünk - mondtam. Sasuke elmosolyodott és felállt.

- Nekem viszont lassan mennem kellene, hogy elérjem a buszom - húzta el a száját Sasuke. Felsegített engem is, én pedig csendben álltam mellette.

- Ó - sóhajtottam. - Kikísérjelek a megállóba? - kérdeztem, miközben ketten sétáltunk vissza a táborhelyünkhöz.

- Az jó lenne - felelte. Amikor odaértünk a cuccaimhoz, felkaptam magamra a sortom és a pólóm. Az övtáskámat magamhoz vettem és közöltem, hogy hova megyek. Sasuke helyénél is megálltunk és a már kész cuccait felkapta és elindultunk a buszmegállóba.

- Kár, hogy messze lakunk egymástól és fél év múlva már el is felejtjük majd egymást - hadartam el, miközben a menetrendet nézte. Nekidőltem az oszlopnak és várakozóan néztem rá.

- Igen, az tényleg nagy kár - suttogta. Odahajolt a fülemhez. - Nagyon szimpatikussá váltál nekem. - A leheletét éreztem a nyakamon és a fülemen is. A busz ebben a pillanatban parkolt be a megállóba. A sofőr kinyitotta az ajtót és pár ember le - és felszállt. - Gyere velem - mondta határozottan.

Én csak kacéran elvigyorodtam és megfogtam a kezét.

- Rendben, menjünk - vágtam rá utána azonnal. Felszálltunk a buszra, Sasuke pedig a busz hátsó felébe vezetett. Leültünk egymás mellé és átkarolta a derekamat. Így ültünk szorosan egymás mellett, amikor megfogta az államat és felé fordította. Gyengéden megcsókolt, én pedig még közelebb húzódtam hozzá.

- Talán itt még nem kellene annyira belemelegednünk - suttogta és felállt. - Megérkeztünk a megállóba. Nem ártana leszállni - kacsintott rám.

A buszról leszálltunk és kézen fogva sétáltunk át az út egyik oldaláról a másikra. A hotelhez, ahol vélhetőleg megszállt. A lift vitt fel minket a negyedik emeletre, a 416-os szobába. A zsebéből kivette a kulcsát és könnyedén nyitotta ki az ajtót. Bevezetett a házába.

- Most itt lakom - bökte ki vigyorogva. Egy elég szép lakosztályról beszéltünk. - Kérsz valamit?

- Igen, egy pohár buborékos vizet szeretnék - mondtam és megköszörültem a torkomat.

- Fél perc és megkapod - válaszolt és eltűnt a konyhában. Én továbbsétálgattam a lakosztályban. A nappali és a hálószoba is nagyon ízlésesen volt berendezve. A falak sötétebbek voltak, főleg a hálóban, és világos, valamint vajszínű bútorok voltak. Ahogy láttam, Sasuke itt egyedül volt. - Látom idáig eltaláltál - mondta Sasuke és a hang irányába fordultam. Konkrétan mögöttem állt és az ajtófélfának támaszkodott. Kezében a vizem volt, amit le is tett a komódra.

Közelebb lépett hozzám megához ölelt. Lassan megcsókolt és az ölébe kapott, majd leült velem az ágyára.

Másnak reggel már a vonatomon ültem. Zenét hallgatva gondoltam át a tegnap esti eseményeket, hogy konkrétan lefeküdtem egy tök idegen emberrel, akinek csak a nevét tudom és a telefonszámát. De úgy sem fog már semmi sem történni, mert ez csak egy alkalom volt és most visszatérek a rendes életemhez. A vonat közben megállt és újabb felszállók lepték el a székeket. Egy tőlem pár évvel idősebb vörös hajú fiú ült le velem szembe, és kedvesen rám mosolygott.

- Akkor most tényleg mindent el fogok felejteni - mondtam magamban.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés