- Akkor te kezdesz a számolással - vigyorogtam.
 - Oké, lesz az elbújásra egy egész, hosszú perced - nevetett. Furcsán néztem rá. Ez hülye. Intett, hogy induljak. Én azonnal elindultam a közeli nagyobb sziklák felé. Nagyon gyorsan ott is voltam, és szerencsémre találtam ott egy kis barlangot, amihez egy víz alatti alagút vezetett. Már, amikor odaértem, akkor tisztában voltam azzal, hogy már Sasuke biztosan elindult, és már nem sokára meg fog találni. De hát nem akarok semmit sem elkiabálni. Bár, már biztosan letelt az egy percem. A gondolatok végére biztonságban beértem a barlang egyik kisebb sarkába. Elég érdekesen nézett ki ott minden, mivel a barlang alja legalább nyakig tele volt vízzel, tehát akkor még a tengerben lehetett. Azért ezt jó tudni. Arrébb úsztam a barlang falához és csak vártam.
 - Hát itt vagy - szólalt meg mögülem. Pontosan tudtam, hogy Sasuke volt az.
 - Picsába - szitkozódtam.
 - Megvagy - vigyorgott. - Tehát én győztem.
 - Akkor akár vissza is mehetnénk... - El is indultam az alagúthoz, ami most kijáratként szolgált, de Sasuke az utamat állta. - Útban vagy - suttogtam.
 - Nem értem, hogy miért játszod itt a jégkirálynőt - mondta elgondolkodva és elállt az útbol. Csak sóhajtottam a megállapítására.
 - Ez nagyon egoista megszólalás volt tőled - mondtam. Ez után egyszerűen kikerültem és elhagytam a barlangot. Pár pillanaton belül már a felszínen is voltam, gyorsan visszamentem a partra a többiekhez.
 - Mit csináltatok? - kérdezte sejtelmesen vigyorogva Itachi.
 - Csupán beszélgettünk - epéztem, bár most igazat is mondtam.
 - De tényleg! Most valamiért próbál velem jóban lenni, de nem tudom, hogy miért. Meg, hogy mi a baja, De engem ez most egyáltalán nem tud felizgatni, szerintem ő sem gondolja komolyan, amit csinál.
 - Ő sosem volt egy komoly ember - gondolkodott el Itachi a hosszú monológomra válaszolva.
 - Igen, ezzel tisztában lehetünk - vigyorogtam. A többiek valami másról beszélgettek mellettünk.
A fiúk, később még bementek a vízbe, Sasuke is előkerült. Minket is hívott Naruto, meg a többiek, amikor labdáztak, talán be is mentünk párszor, de elég fárasztó volt. Éppen, ezért inkább kint beszélgettünk ketten. Olyan hat óra körül visszamentünk a táborba, ugyanis lassan vacsora lesz. Este nyolc órakor, na mindegy.
 - Teljesen ki vagyok - mondtam Inonak, már a faházunkban. Közben lefeküdtem az ágyamba.
 - Én is, de én a helyedben nem feküdnék bele az ágyadba. Mondjuk te tudod, de neked lesz szar - röhögött.
 - Utállak - fújtattam, de elnevettem magamat. Utána átöltöztünk, és kimentünk. Ő közölte velem, hogy beszélnie kell Shikamaruval, én csak annyit mondtam neki, hogy nekem is rendbe kell tennem az én kicsi lelkemet. Megbeszéltük, hogy majd tudatja velem, hogy mikor kell visszamennem, vagy nem. Elindultam a sportpálya felé, ami a tábor légvégében volt. El kellett mennem a mosdók, a fürdőszobák és az ebédlő mellett. Onnan egy kis keskeny útszakasz vitt a célomig, amit nem sokkal később már el is értem. A nap már szinte teljesen lement, akkor gondolom, hogy percek kérdése és már sötét is lesz. Csodálatos. Amikor odaértem a pályához, örömmel észleltem, hogy két kapu, pár labda és a szögletzászlón kívül teljesen egyedül érezhetem magam. Odasétáltam lassan az egyik kapuhoz és leültem annak a tövébe.
Belegondoltam ebbe a nagy cirkuszba, ami mostanában körülöttem van, és úgy döntöttem, hogy ebbe az egészbe én nem akarok belefolyni. Ezt az egy hetet még valahogy muszáj lesz kibírnom, ami még az iskolából van. Semmi szükségem rá, hogy ebbe a kalamajkába is belekeveredjek. Úgy is már csak pár lépés választ el attól, hogy teljesen új életet tudjak kezdeni az új sulimban, és még az is jól fog jönni, hogy senkit nem fogok ott ismerni. Igen, senkit, mert végül is nem jönnek az Uchiha testvérek a Konohai Gimnáziumba, mert el fognak költözni. Bár, ha belegondolok, akkor meghazudtoltam magamat, mert nem annyira kibírhatatlanok ők. Néha vannak teljesen tiszta és értelmes perceik is. Bár, bevallom, hogy csak nagyon ritkán... Kicsit lejjebb csúsztam a kapufán és már félig feküdtem a füvön. Furcsa érzés volt, ahogy a derekamnál a pólóm kissé felgyűrődik és a hideg fű hozzáér a bőrömhöz, olyan bizsergő. Hátrahajtottam a fejemet, neki a kapufának és becsuktam a szememet...

Amikor legközelebb kinyitottam, már ismerős környezetben találtam magamat. Bent voltam a tábori faházunkban. Felültem, megtöröltem a szememet és körbenéztem.
 - Ino? - szólaltam meg, barátnőmet keresve. - Van itt valaki? - Éppen most lépett be az ajtón.
 - Azt hittem már, hogy estig fogsz aludni - mondta. - Már lassan dél van! Egy órakkor áthajókázunk az egyik szomszédos szigetre. Nem sokára ebéd, de ha gondolod, akkor odatettem neked a szekrényedre a szendvicsedet - magyarázta.
 - Köszi... De ki hozott vissza? Ha jól emlékszem, akkor a pályán voltam kint tegnap este.
 - A fiúk pont mentek hátra és megtaláltak, gondolom, hogy nem akartak otthagyni, ezért hoztak vissza. Amúgy meg jól emlékszel.
 - Aha, értem. - Megettem a szendvicsemet, felvettem a farmer rövidnadrágomat, a papucsomat, a nyakba köthetős fehér felsőmet, magamra csatoltam az övtáskámat és kimentem a házunk elé. Körbenéztem. Körülöttünk ritkásan fák, a házak egymással egy vonalban voltak felállítva, nagyjából egyenlő távolságra. A házakkal szemben néhol újabb házak, volt ahol fa és még máshol csak egy egyszerű piknikasztal volt.
 - NÉZZÉTEK ITT VAN SAKURA! - kiabált Naruto az ő házuk elől, ami tőlem majdnem egy méterre volt. - Azt hittük már, hogy nem kelsz fel.
 - Nagyon okos vagy, de ha nem kiabálsz, akkor is hallom amit mondasz - oktattam ki. - A másik pedig az, hogy gyökerek vagytok, miért ne keltem volna fel? Felháborító. - Leültem a fiúk szobájával szemben lévő piknikasztalhoz.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés