Leültünk a padra, és így legalább senki nem tudott minket észrevenni. Nagy levegőt vettem, és lejátszottam az agyamban azt, amit mondani akartam. Gyorsan elhadartam neki, hogy mit beszéltünk, amikor elhívott Sasuke, és hogy mi történt a zuhanyzás közben. Az utóbbi kis mondanivalómnál eléggé rendesen elpirultam, tekintve, hogy „kicsit” zavarbaejtő volt erről beszélnem.

 - Hát ez fantasztikus! Szerintem ne sokat tétovázz... Elvégre elég jók az Uchihák. Mármint ezt mondják - kacsintott rám.

 - Méghogy jók - rivalltam rá. Felháborító, hogy most is csak erre tud gondolni. Szerintem ez most amúgy is csak másodlagos dolog. - Ne legyél gonosz!

 - Lassan vissza kéne mennünk - mondta, és próbálta elrejteni a kiborulásom miatt kialakult mosolyát. - Ha valaki leleplez minket, akkor holnap nem mehetünk el sehova.

 - Jól van. Azért elgondolkodtató, hogy ezért aztán megérte kijönni - suttogtam, és követtem vissza a házunkba. Beosontunk a szobánkba, majd lefeküdtünk aludni. Ino még mondott valamit, hogy reméli, holnap lesznek fejlemények Sasukéval kapcsolatban, mire csak nyögtem valami választ, és fordultam egyet az ágyamban.

Másnap...

Furcsamód magamtól ébredtem fel. Lassan, kómás fejjel ültem fel az ágyamban és hátraigazítottam a hajamat.

 - TE JÓ ISTEN - mondtam, miközben az órámra pillantottam.

 - Mi az? - kérdezte kómásan Ino, és felült az ágyában.

 - Ó, csak fél tizenegy van - nevettem erőltetetten.

 - Biztosan megvan az oka, hogy nem keltettek fel minket - magyarázta, és felkelt. Összeszedte kicsit magát, majd a sminkkészletével megállt az ajtóban. - Jössz?

 - Nem - mondtam. - Nincs kedvem sminkelni, bocs - vigyorogtam rá. Elnevette magát, és kilépett az ajtón. Gyorsan felkaptam magamra a zöld rövidgatyámat, és fehér pólót, majd kimentem a házból. Ino jött ki pár perc múlva a mosdó felől, és felé indultam el.

 - KAKASHI SENSEI! - A tanár odafordult felénk, és elindult az irányunkba.

 - Igen? - kérdezte.

 - Miért nem lettünk felkeltve? - kérdezte Ino.

 - Mivel minden nap hiszti van, amikor keltem az osztályt, úgy gondoltam, hogy ma aludhattok tizenegyig. Ma elég fárasztó napunk lesz a városban - hadarta el. - Gondolom, estig vissza sem akartok majd jönni...

 - Még szép - feleltem vigyorogva, mire Kakashi közölte velünk, hogy kelti a többieket, majd elment.

 - Mit mondott, mikor indulunk? - kérdezte Ino, miközben a faház felé indultunk.

 - Azt hiszem, hogy egykor - válaszoltam, és odaszökdeltem a lakhelyünkhöz. Valamiért túl sok erőm volt. Pedig valóban hosszú nap elé nézek ma.

Közben visszasétáltunk a faházunkhoz, az én ajánlatomra pedig kicsit összerámoltunk a szobában, majd bepakoltunk az övtáskámba, "ami igazán kell" alapon, én pedig hagytam, hogy Ino olvasson. Kimentem a házból.

 - Cső - köszönt rám a hátam mögül Sasuke. Egy fának támaszkodott, elképesztően lazán. Most biztosan akar valamit tőlem. vagy beszélni, vagy… Nem tudhatom.

 - Csá - mondtam, és tovább indultam, a neki ellenkező irányba. Úti cél nem volt, de próbáltam hidegen viselkedni vele. Nem is értem, hogy miért így köszön nekem.

 - Még mindig az a bajod, ami tegnap volt? - kérdezte újra, mire megtorpantam.

 - Igen, az is. - Visszafordultam hozzá. Egyre közelebb vitt hozzá a lábam, bár akaratlanul. Ő is tett felém pár lépést. Megfogta a karomat, és a házuk felé kezdett húzni. Én értetlenül pislogtam rá, most nem nézett a szemembe. Csak arra koncentrált, hogy kinyitotta az ajtót, és bevezetett a szobájába.
 - Most azonnal mond el, hogy mi a probléma! - Érdeklődően néztem rá. Mikor beszélt ő valaha is így velem? - Kérlek - váltott kedvesebb hangnemre. Nem tudom, hogy most mit kéne tennem, de amikor már percekkel később sem szólaltam meg, az már nagyon érdekesen nézett ki. Szóval úgy döntöttem, hogy az egyenes utat választom.

 - Az, hogy csókolóztál Karinnal - böktem ki és lesütöttem a szemem.

 - Az csak egy fogadás része volt! Nem volt komoly!

 - Persze, nem volt komoly - ismételtem a szavait. Humorosnak tartottam. - Etess mást, kérlek. - Megpróbáltam felállni az ágyról, de a karomat nem engedte el. Átölelt hátulról. Nem tudtam szabadulni tőle.

 - Miért nem hiszel nekem? - suttogta a fülembe. Képtelen voltam felfogni, hogy még mindig az ágyában ülünk.

 - Csak. - Persze nem akartam azt mondani, hogy azért, mert szeretlek, de nem szeretnék pofára esni. Ha ezt mondtam volna, túl őszinte lettem volna…

 - Sakura...

 - Igen? – kérdeztem. Az agyam már félhomályban volt. Vártam, hogy folytassa a mondatát. Még mindig ölelkezve ültünk.

 - Én még mindig Téged szeretlek! Próbáltam elfojtani magamban, mert úgy éreztem, hogy már semmi esélyem sincs. De én ezt már nem bírom... - Pár percig csak ültünk. Kínos csend ülepedett a szobába. - Van valami válaszod, vagy időt szeretnél? - A kérdése visszarántott a valóságba. Ez most vajon velem történik, vagy túl sok Argentín sorozatot néztem?

 - Az utóbbi - mondtam halkan. Persze az ő kérdésére válaszoltam, nem a sajátomra. Kibontakoztam a szoros öleléséből, és otthagytam a szobájában. Tudom, hogy ez szemétség tőlem, most minden bizonnyal átkoz, hogy miért nem mondtam pontos választ. Csak otthagytam egyszerűen. Sajnálom, de nekem is kell idő a gondolkodásra. De valóban rosszat tettem.

Valóban otthagytam. Mint egy darab szart az úton…

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.