Valóban otthagytam. Mint egy darab szart az úton. De hát sajnálom, nem tehettem semmi mást, most nekem időre van szükségem, és nem tudok mit tenni. Nem szeretek hibát hibára halmozni, meg játszani az emberek érzelmeivel, és ez most is, ebben a szituációban is így van.

A faházak előtt Ino sétált az úton fel és alá. Mintha keresne valamit.

 - Ne végre - fújtatott és intett, hogy menjek oda hozzá.

 - Csak pár percre tűntem el, nem órákra! - Odabotorkáltam hozzá.

 - Mi történt? - kérdezte azonnal.

 - Konkrétan? - kérdeztem vissza.

 - Konkrétan.

 - Konkrétan szerelmet vallott – húztam el a számat, és Ino arcát kezdtem fixírozni.

 - Jaj, de jó! – kezdett el ugrálni és ujjongott. - De te mégsem tűnsz boldognak.

 - Gondolkodnom kell - motyogtam.

 - De akkor most járni fogtok, nem?

 - Lehet.

 - Na, akkor hagylak - mosolygott kedvesen, és elsétált.

Leültem a fiúk háza mögötti padra, ami mindig is fontos szerepet játszott az életemben, és felhúztam a lábamat magamhoz. Igazán nem is gondolkodtam, csak bolyongtam a gondolataimban. Képek villantak be hónapokkal azelőttről, amelyek néha elmosolyogtattak, néha pedig sírhatnékom volt az emlékek áradatától. Legalább fél óra eltelt, amikor valaki leült mellém. Nem pillantottam egyből rá, de volt néhány tippem, hogy ki lehetett az…

 - Zavarlak? - kérdezte gyengéden.

 - Nem, dehogy - mondtam és rámosolyogtam. Örülök, hogy itt van velem.

 - Van már válaszod? – érdeklődött kedvesen Sasuke.

 - Van. Mármint azt hiszem.

 - Megosztod velem? - kérdezte, és rám vigyorgott. Szegényt most azonban sajnálom, tekintve, hogy minden egyes szót csak nagy nehezen tudott kiszedni belőlem.

 - Tehát, én azt gondolom most, hogy megpróbálhatnánk. Újra.

Először el sem hitte, csak meredt rám, mint aki nem is tudja, hogy hol van, én pedig csak pirultam, mert nem tudtam, hogy milyen reakció fog most jönni. Elvigyorodott és magához ölelt, én pedig jó szorosan hozzá bújtam. Most ez nagyon megnyugtató volt.

 - Ebéd! - Naruto hangja "ébresztett" minket fel, ahogy éppen körbejárja a tábort, és üvöltözött.

 - Menjünk - mondta, felállt és felkapott a karjaiba.

 - Jaj, Sasuke! Tegyél le, mert nagyon nehéz vagyok - fenyegettem és próbáltam legyőzni, miközben egyre haladtunk az ebédlő felé.

 - Dehogy vagy nehéz – vigyorgott.

 - Meg amúgy is, mindenki rá fog jönni, hogy mi van köztünk – nevettem, miközben cipelt.

 - Jobb előbb, mint utóbb - válaszolt.

Az ebédlő előtt persze letett, de mindenki nagyon bámult minket, amikor leültünk egymás mellé. Odaült még Ino, Itachi, Naruto és Dei is. Amikor már teljesen belemélyedtünk a beszélgetésbe, azt vettem észre, hogy valaki elkezdte simogatni a combom. Szerencsére csak Sasuke volt az.

 - További jó étvágyat - vigyorgott a többiekre, és kimentünk. Kézen fogva sétáltunk ki az ebédlőből.

Leültem a medence szélére, ő pedig csatlakozott hozzám, és mellém telepedett le. Levettem a papucsomat és belelógattam a lábam a vízbe. Átkarolt a derekamnál és magához ölelt. Apró puszikat nyomott a hajamra, vállamra, nyakamra és az arcomra.

 - Hihetetlenül szeretlek, és soha többé nem akarlak elveszíteni – suttogta a fülembe. Kirázott a hideg a leheletétől, ahogy a bőrömhöz ért.

 - Remélem is, hogy soha többé nem kell majd elválnunk. - mondtam halkan. Sasuke elnevette magát, látva a zavaromat.

 - Olyan aranyos vagy!

 - Aranyos? - húztam fel idegességet tettetve a szemöldököm. Mérgesen karba tettem a kezem és elhúzódtam tőle pár centit.

 - Nyugi már, csak vicceltem! - Visszahúzott magához és még szorosabban ölelt meg.

 - Gyerekek, tíz perc múlva indulunk - szólt közbe Kakashi jó pár méterre tőlünk.

 - Oké - kiáltott utána Sasuke. Ő felállt, majd felsegített engem is. Kéz a kézben elbotorkáltunk a saját házunkig. Lassan nyitottam be a szobánkba.

 - Akkor ma városnézés? - kérdezte Ino, miközben hajtogatta a ruháit.

 - Igen – válaszoltam, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Az ablakból láttam, ahogy Sasuke elmegy  a házunk mellett, és az ő házába sétál.

 - De hát itt hol van város? - nevetett.

 - Hát, elvileg hajóval megyünk át az egyik szomszédos szigetre. Bár azt én is kétlem, hogy valami nagy nézelődés lesz. Max szabadon engednek minket pár órára, hogy vásárolhassunk, és valamikor majd hazajövünk. Korán. Sajnos, hát ez az osztálykirándulás sincs túlzottan megrendezve, mit ne mondjak.

 - Igen, én is erre számítok - duruzsolta vidáman. – Ja, és egyetértek.

 - Majd csináljuk azt, hogy mi elmaradunk a társaságtól, és egy jó kis csajos vásárlást rögtönözünk! Pasik és mindenféle idegesítő emberek nélkül - ajánlottam fel gyorsan. Bár nem lett volna ellenemre Sasukéval lenni egész végig, de a városban bent úgysem lett volna rá alkalmunk, szóval inkább Inóval töltöm a szabadidőmet, Sasukéval meg úgy bármikor lehetek.

 - Nyugi, nem haragszom rád, megértem, hogy Sasukéval vagy. Nem kell így kiengesztelned! Egyáltalán nem érzem magam rosszul, nehogy azt hidd, hogy most minden más lesz köztünk. Ugyanúgy legjobb barátnők leszünk, mint eddig.

 - Én nem is ezért mondtam. Szerintem ez egy jó ötlet. Ezért ajánlottam - magyaráztam egyszerűen. Ino szélesen elvigyorodott, majd arrébb rugdosta a bőröndjét.

 - Oké. Tőlem mehetünk… Majd - egyezett bele.

Összepakoltam egy kis táskába Inónak és a saját fontosabb dolgaimnak egy részét. A vállamra tettem, majd kiléptünk a házból.

 - Adjátok be a kulcsot. Tegyétek a házamba az asztalomra a többihez - szólt Kakashi. Odaindultam a szobája felé, kezemben a kulccsal. Deidara volt bent, ő is azzal az okkal, mint én.

 - Beszélhetnék veled? - kérdezte feszülten.

 - Persze. Mikor szeretnél? - kérdeztem barátságosan, hátha lenyugszik, és elengedi magát.

 - Majd később...

 - Rendben - zártam le gyorsan a témát, és kisétáltam az ajtón. Pár lépésre jött mögöttem Deidara is. Már mindenki indulásra készen volt. Szépen, rendezetlen sorokban indultunk el a buszmegállóba. Ahol alig kellett várnunk. Sasuke mellett ültem a buszon, viszont történt egy elég zavaró dolog.

 - Ino! - Az említett hátrafordult felém a többi lány társaságából, de persze inkább Itachiéból. Odaintettem magam mellé a szőke hajú barátnőmet, Sasuke pedig készségesen elment a fiúkhoz, és velük kezdett beszélgetni, cseppet sem kulturált módon. Elég idiótán tudnak viselkedni, mindenki észreveszi őket, mivel elég hangosak... Fiúk.

 - Igen? - kérdezte vigyorogva. Körbenéztem, hogy van-e fültanúnk. Nem volt szerencsénkre.
 - Azt hiszem, van egy kis probléma – mondtam, miközben sétáltunk.
 - Kivel kapcsolatban?
 - Hát ezt pont nem tudom, de az előbb Deidara beszélni akart velem, és nem hiszem, hogy ez számomra majd annyira szerencsés lesz, mert eléggé komolyan vett. Pedig ő tudod, hogy milyen idióta tud lenni.
 - Persze, tudom. Ebben még nincsen semmi rossz. - Közben továbbandalogtunk a többiekkel, teljesen észrevétlenül.
De nekem akkor is rossz előérzetem van, és nem tudom elfojtani.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés