- Majd meglátjuk, de én is csak a legjobbakat tudom remélni – sóhajtott.
 - Hát persze…
Egy kicsit elgondolkodtam, miközben a térdemre helyeztem a könyökömet, és úgy támaszkodtam. A tűztől egy méterre ültünk Inóval, a kezembe adott Naruto az imént egy nyársat, mert annyira éhesnek látszom. Mondom, jól van, imádom, amikor ilyen kis idióta.
 - Te, Sakura, miért tűztél kenyeret a nyársra? – röhögött mellettem Ino.
 - Hát nem egyértelmű? – húztam fel vigyorogva a szemöldökömet.
 - Ööö, nem.
 - Pirítóst csinálok, te világtalan – röhögtem már nagyon az arckifejezésén.
 - Aha, így már értem – mosolygott.
Mindenki a tűz körül ült, és virslit, meg hasonló finomságokat sütögetett, amit éppen kívánt. Annyira jó hangulata volt ennek az egésznek, ahogy beszélgettünk, meg tökre elengedett volt az egész hangulat. Már sötét volt, és eléggé hideg szél fújt, szóval átadtam a botomat Inónak, és visszasiettem egy pulcsiért a házunkba. Amikor visszafelé sétáltam frusztráló érzés fogott el, mert lépéseket hallottam, és én eléggé paranoiás vagyok erre. Egy kar fonódott hátulról a derekam köré.
 - Nem lenne szabad ilyen szép lányoknak egyedül sétálniuk a sötétben – suttogta a fülembe.
 - Szerintem itt maximum tőled kellene félni – mondtam mosolyogva. Még mindig a hátam mögött állt, és szorosabban magához ölelt. – Otthagytad a csapatot?
 - Egy picit veled szerettem volna lenni – suttogta a fülembe, és maga felé fordított.
 - Jó döntés volt.
Kézen fogott, és a házak felé kezdtünk el sétálni. Igazából nagyon remélem, hogy nem tervez most engem szobára vinni. Csak sétálgattunk a házak között, a sötétben, kettesben. Nem tudtam teljesen átadni magamat a csókjainak, mert vártam, hogy kiderüljön végre az igazság.

Olyan este tíz körül is még voltak olyanok, akik még ott ültek, és sütögettek. Én is, meg Sasuke is leültünk és megvacsoráztunk, közben vicces történeteket mesélt Itachi, meg a többiek. Igazán jól éreztem magamat, egyfolytában dőltünk a röhögéstől.
 - Gyerekek, nem érdekel, hogy meddig maradtok kint, de kérlek titeket, hogy oltsátok el most a tüzet – sétált oda hozzánk Kakashi. Már alig voltunk ott páran.
 - Rendben, sensei – sóhajtotta Naruto, és nekiállt vízzel, meg homokkal eloltani. Kakashi csak bólintott egyet, és tovább is ment. Mi tovább beszélgettünk, Itachi, Deidara, Sasori, Ino, Naruto, Sasuke és én.
 - Azt hiszem én megyek már aludni – állt fel Sasuke, és egy apró csókot nyomott a számra, és elsétált. A következő tíz percben Sasori, Itachi és Ino is otthagyott minket.
 - Szerintem már elaludt Sasuke. Bemenjek akkor most a telefonjáért? Itt megvárhatsz – mondta Deidara halkan.
 - Igen, kérlek. De nagyon vigyázz, hogy ne bukj le.
 - Nem fogok – vigyorgott.
Olyan jó tizenöt perc múlva Deidara visszasétált, és leült mellém. Elkezdte nyomkodni a telefont, és pár másodpercen belül már az adott SMS szöveget tartotta az orrom elé. A feladó Mina volt.

„Szia, drágám. Hogy telik az osztálykirándulás? Nagyon hiányzol, lehet, hogy beszélnünk kéne, majd felhívhatnál. Nem volt jó ötlet ez a szünet dolog. Szeretlek!”

 - Úristen – motyogtam. – Ez nem lehet igaz. Hogy tehette ezt velem?
 - Írt vissza neki, ez egy görény. Nézd.

„Egyetértek, nem volt jó ötlet, és te is hiányzol. Amint visszamentünk Konohába találkozni szeretnék veled! Szeretlek én is!”

 - Ezt nem hiszem el! Miért vert át? Ezt nem teheti meg velem.
 - Nem a te hibád, nem számíthattál rá, hogy ekkora idióta – próbált vigasztalni.
 - Kérlek, kísérj vissza a házunkba – sóhajtottam. A könnyek már ott voltak a szememben, de nem akartam megtörni senki előtt sem. Dei csak bólintott egyet, majd visszasétáltunk csendben a házba, ajtóig kísért, megöleltem, és benyitottam a házunkba. Ino az ágyán ült, és újságot olvasott. Valószínűleg rám várt.
 - Végre itt vagy, mi történt? Megmutatta az SMS-t? – kérdezte azonnal, amint beléptem a szobába.
 - Igen – mondtam halkan, és leültem az ágyamra. Ino mellém telepedett le.
 - Igaz volt minden?
 - Igen. – Már hulltak a könnyeim.
 - Mit fogsz csinálni? – kérdezte.
 - Azt tervezem, hogy összeszedem magamat, kihívom, számon kérem, és aztán… Lesz ami lesz.
 - Ki fogja magát magyarázni – gondolkodott el.
 - Ebből már biztos nem – ráztam meg a fejemet, és írtam neki egy SMS-t, hogy jöjjön ki tíz perc múlva a pályához. Nem érdekel, hogy alszik-e. Nem bírok holnap reggelig várni.

Tíz perccel később már ott várakozott Sasuke a pályán, én csak ebben a másodpercben érkeztem meg. Furcsán nézett rám, amikor elé léptem.
 - Mi nem várhatott reggelig, cica? – kérdezte, kicsit álmos hangja volt. Meg akart ölelni, de elhúzódtam. – Mi a baj?
 - Mikor akartad azt elmondani, hogy nem szakítottatok véglegesen Minával? – hadartam gyorsan.
 - Te miről beszélsz? – lepődött meg.
 - Ne add az ártatlant! Láttam azt az SMS-t – suttogtam megvetően.
Remegtem, hihetetlenül féltem. De nem tőle, hogy bánt, vagy bármi ilyesmi. Próbáltam még mindig valami reális magyarázatot találni az egészre. Én nagyon szeretem ezt a srácot, nem akartam, hogy így legyen ennek vége... Csak kattogott és kattogott az agyam, még mindig nem akartam ezt felfogni. Ilyen csak a filmekben van, nem?
 - Honnan tudtad meg? – váltott kissé ideges hangnemre.
 - Téged most is csak az érdekel, hogy ki miatt buktál le? - húztam fel a szemöldökömet.
 - Én mutattam meg neki azt az SMS-t – sétált ki a fák mögül Deidara. Sasuke majdnem nekiment a szőke haverjának, de megállítottam. Vagyis csak elé álltam, engem csak nem fog bántani. Igazam is lett, hátra lépett néhány lépést.
 - Haver, miért kellett? – sóhajtott Sasuke Deire nézve. Csalódott volt inkább, nem dühös.
 - Túlságosan is szeretem Sakurát ahhoz, hogy te átverd. Egyébként meg jobban is ügyelhetnél a telefonodra. – Ez mind igaz volt, Deidara nagyon szeret engem, mintha a húga lennék. Sokat köszönhetek neki, és ezt is a számlájára írhatom.
 - Kettesben hagynál minket? – kérdeztem Deidarától, aki csak bólintott egyet, és már el is tűnt a fák között, a sötétben.
 - Hogy verhettél így át? – szipogtam. – Én azt hittem, hogy szeretsz!
 - Szeretlek is – suttogta.
 - Persze, ha szeretnél, nem kavarnál a hátam mögött Minával. Tudod jól, hogy már csalódtam benned párszor, nem szerettem volna még egyszer.
 - Sajnálom, kérlek bocsáss meg – mondta, és közelebb lépett. Újra éreztem az illatát, azt a finom illatot, amit úgy szerettem. Meg akart csókolni, de egyre idegesebb lettem, nem szomorú, és egy akkora pofont lekevertem neki, amekkorát csak tudtam. Felszisszent, én pedig visszaszaladtam a házunkhoz. A sírás határán voltam újra, kitört belőlem, előkaptam a telefonomat, és felhívtam a nagypapámat, aki csak egy órára lakik innen, hogy jöjjön értem, amint csak tud. Én vagyok a kedvenc unokája, és megígérte, hogy siet ide.
 - Szakítottál? – kérdezte barátnőm. Gyorsan kezdtem el pakolni a táskámba mindenemet, amit csak elhoztam, vagy itt megvettem.
 - Igen, és az a szemétláda még vissza akarta magát könyörögni. Igazad volt - hadartam. Olyan gyorsan történt minden.
 - Most akkor elmész? Szóljak Kakashinak? – kérdezte gyorsan egymás után.
 - Hagyj neki egy üzenetet a nevemben. Nem fogom megvárni a reggelt. Felhívtam a nagyapámat, aki egy órán belül itt lesz. Addig pedig itt maradok.
 - Megvárom veled – mondta, és megölelt. Az elkövetkező egy órában pakoltunk, írtunk egy levelet Kakashinak, amit az ajtaja elé tettünk a küszöbre.
Kopogtak az ajtón.
 - Sakura, én vagyok, nyisd ki!
 - Menj el innen – kiabáltam ki. Sasuke nem tudja, hogy hol a határ?
 - Beszéljük meg.
 - Nem voltam elég világos? Vége. Soha többé nem akarlak látni – mondtam.
 - De szeretlek!
 - Nem érdekel! MENJ INNEN!
Szerencsére hamar lekopott, látszik is, hogy mennyire gondolta komolyan a kapcsolatunkat. Nem is értem, hogy mit vártam. Naiv voltam. A papám megcsörgetett, hogy a tábor előtt van, Inóval pedig kisiettünk hozzá, segített hozni a cuccaimat.
 - Mi történt? – kérdezte aggódva a papám.
 - Rosszul érzem magamat, és el kell mennem innen – hadartam, miközben a csomagtartóba pakoltam be a táskámat, és a cuccaim többi részét. Csak egy üveg narancslét hagytam magamnál, amikor beültem. Ino szorosan magához ölelt, és megígérte, hogy hamarosan találkozni fogunk. Örülök, hogy ilyen jó barátnőm van.
A papám nem kérdezősködött, de szerintem ő is tudta pontosan, hogy nem a rosszullét miatt akarom otthagyni az osztálykirándulást. Ő és a nagymamám egy nagyon nagy házban laktak, oda vitt el engem.
 - Csak ma estére maradok, ha nem gond – mondtam, miközben egy vendégszobába vezetett fel.
 - Addig maradsz, ameddig szeretnél – mondta kedvesen, és otthagyott a szobában. – Jó éjt.
 - Neked is!

Az évzárón találkoztam újra Sasukéval, szerencsére nem kellett vele sokáig egy levegőt szívnom. A nyaram pedig ebben a pillanatban kezdődött el. Remélem, hogy sokkal eredményesebb lesz, mint a tavaszom.
Ezzel a gondolatmenettel zártam le a tanévet, Sasukét és mindent, ami csak megbántott engem. Magamban. Így nyitottam meg a nyári szünetet.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2013.04.19. 21:16 vivichan Szia nagyon tetszett hamar folytasd egyszerüen imádtam megérte végig olvasni szóval lécci folytasd!!!!!!:D