Egy nap, mikor sokan azt hiszik, mindennek vége. Mikor elsötétül a világ, és máshol ébredsz. Mikor nem emlékszel arra, ki vagy, mi a célod. Csak egy halvány, sötét emlék az egész...

"-Mi???" "-Nem, az kizárt!" "-Ezt azonnal vonja vissza!" "-Nem lehet!"

Mondatok. Remény mondatai. De a halál eljön azon az egy napon, nem tudunk mit tenni. Viszont az én időm még nem járt le! Tudom, mi a nevem... Tudom, mi a célom... Tudom, miért küzdök... Tudom, kit szeretek! Vagy... talán mégse... De meg fogom tudni!

Hangok. Könnyek cseppennek a padlóra. Valaki sír... Nem! Nem valaki, hanem valakik... Mindenki! Mindenki, aki kint van, az ajtó túloldalán.

Fény. Látom a fényt. Az ablak... Az ablak, ahol beszűrődik. Látok!

Emberek. Sok ember. Szomorúak.

Temari! Naomi! Gaara! Kankuro! Naruto! Hinata! Deidara! Sasori! Sasuke...

Felülök az ágyban. Rózsák. Sok rózsa. Rengetek rózsa!

- Nem halhatott meg!
Temari...

Kiáltás. Az enyém.
- Hé, még élek!

Ajtó csapódás. Döbbent arcok. Az én mosolyom.
- Élek!
Öröm sikításai. A remény visszatért, és nem megy el...


- Ezt el sem hiszem! - sír Temari.
- Én sem! - sír Naomi is.
Szorosan ölelnek. Nem akarnak elengedni. De én sem őket. Ekkor... egy nő ront a szobába. Rózsaszín, rövid haja van. Szemeiben könny csillan. Arca eltorzul. Sírni akar. És sír is. Utat vág magának. Megölel, nagyon-nagyon szorosan. Visszaölelek, és én is sírni kezdek.
- Anya! - suttogom.
Elenged. A könnyeket letörli az arcomról. A szemembe néz.
- Tudom! - mondom, még mielőtt megszólalna.
Tudom, hogy sajnálja. Sajnálja, hogy nem törődött velem. De most látom, őszintén megbánta. Mert félt. Félt, hogy elveszít.
Egy ideig csak nézzük egymást. Majd kimegy a szobából. Csak én és a barátaim.
- Lemondtatok rólam? - kérdezem szemrehányóan.
- Soha! - vigyorognak.
Deidara áll ki a sorból.
- Saku, én... - kezd bele.
- Nem a te hibád!
És ez igaz. Nem ő tehet róla, kicsit sem.
Dei visszaáll a sorba. Aki most kilép, az Sasori. A levegő megfagy. Mostanra már gondolom, mindenki tudja, mi történt. Naomi megrángatja a többiek pulóverét, jelezve nekik, hogy ideje távozni és kettesben hagyni minket. Kimennek. Én csak nézem a takarómat, és azon a sok rózsaszirmot. Se egy hang, se egy pillantás.
- Sajnálom! - mondja végül. - Én...hiszek neked!
Felkapom a fejem. Hisz... Kipattanok az ágyból, a rózsaszirmok csak úgy repkednek a levegőben. A nyakába ugrok és megcsókolom. Egy pillanat alatt reagál, és lágyan visszacsókol. Túl sok idő volt ez a pár nap. Hiányzott...
- Nem mehet be! Hallja? - ordibál Naomi.
Egy orvos nyit be. Döbbent arckifejezéssel néz minket. De nem érdekel. Most csak Én és Ő. Mindenki egy emberként néz be a férfi mögött. Sasuke arca eltorzul. Dühödt lesz. De ez sem érdekel. Csak a csók, csak mi...
Hosszú idő után viszont elszakadunk egymástól. Az orvos mindenkit kiküld, engem pedig megvizsgál.
- Hihetetlen... - mered rám döbbenten.
- Mi? - kérdezem kíváncsian.
- Szinte... semmi baja! A kötözött sebein kívül semmi! - mondja még mindig döbbenten. - És... mégis hogy...? Hisz az eredmény határozottan az volt, hogy ön meghalt! Nem tudtuk újraéleszteni. Nem sikerült! És tessék! Itt van, épen és egészségesen! - hitetlenkedik.
- Küzdöttem! - válaszolom komoran. - Mert tudtam, hogy élnem kell! Értük... - mutatok az ajtó felé.
- Kisasszony... - áll fel komoran. - Ön fantasztikus! - mosolyodik el lágyan.
Visszamosolygok. Kimegy a szobából. Hallom, ahogy kint vitatkoznak, ki jöjjön be.
- Menny te!
- Nem, most te!
Végül az ajtó kinyílik. Ő lép be. Fekete szemei kíváncsian csillognak. Mintha csak a reakciómat várná.
- Sasuke... - suttogom.
Lehajtom a fejemet. Erre még nem készültem fel. Ahogy újra felnézek, meglepődök. Ott áll előttem, csak pár milliméter választja el az ajkainkat.
- Féltettelek... - suttogja komolyan.
Nagyot nyelek. "Csak meg ne csókolj!" - rimánkodok magamban. Tudom, ha ez bekövetkezne, nem bírnék ellenállni. De mégis, ahogy itt áll...
- Csókolj meg! - súgom nagyon halkan.
Ő el sem csodálkozik. Cselekszik. Lassan megszünteti a köztünk lévő távolságot. Nyelvével utat tőr. Nem bír várni. De én sem... A csók egyre vadabb és szenvedélyesebb. "Várjunk! Mit csinálok?" - fut át agyamon a gondolat. Eltávolodok tőle.
- Sajnálom... - mondom, és elfordítom a fejem.
- Nem kell! - lép közelebb, és az államnál fogva maga felé fordít. - Tudok várni! - mosolyodik el.
Egy puszit nyom a számra, és az ajtó felé megy. Még egyszer rám néz, majd kinyitja és kilép a szobából. Csak ez az egy mondta ismétlődik újra és újra a fejemben. "Tudok várni..." Akkor most melyik? Fekete vagy vörös?

Pár nap múlva hazaengedtek, de iskolába még nem mehettem. A gondolataimra voltam utalva. Mikor Temarit felhívtam, a szokásos stílusában közölte velem a dolgokat. "-Választanod kell! Vagy Sasori, vagy Sasuke!" - mondta folyamatosan. De hiába. Az egyik fülemen be, a másikon ki. Megvolt a magam terve. Nappal a Fényé, éjszaka a Sötétségé. Vadmacska leszek, és senki sem fog megállítani. Cselekszem, ahogy nekem tetszik. Élek, ahogy nekem jó. Bízok, ahogy tudok. És mind emellett, játszom a szerepemet! Mert az Élet című film elkezdődött, és én vagyok a főszereplő. In a love everything free... Egy szerelemben mindent szabad!

Vagyis a játék elkezdődik!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés