Sakura az ágyán feküdt, és a plafont vizslatta. Több mint három napja várja az időt. Három napja próbálja elmondani Sasorinak az igazságot. De valamiért nem képes rá… Fél a következményektől. Ismerte jól a fiút, és nem akarta, hogy megint az történjen, ami akkor. Hogy ő életveszélybe kerüljön, csak mert hazudott. És ha most az igazat mondaná se lenne másképp.
- Hogy miért mindig én?! – kérdezte dühösen, és a hasára fordult.
Az ágya mellett lévő szekrényen már vagy tíz perce csörgött a mobiltelefonja, de nem izgatta. Amikor viszont megszólalt a hangposta, érdeklődve ült fel.
- Sakura, tudom, hogy ott vagy! Vedd fel…kérlek! – hallatszott Sasori hangja.
A lány a készülékért nyúlt, és felvette.
- Szia! – köszönt halkan.
- Pár perc múlva a parkban! – mondta egyszerűen a srác, és letette.
A Haruno egy ideig némán nézte a kezében lévő mobilt, majd az agyára dobta, és lerohant a lépcsőn. A fogasról leakasztotta a kabátját.
- Sakura, kicsim! Mész valahova? – kérdezte Haruno asszony, de már csak egy ajtócsapódást hallott.

A lány villámsebességgel futott. Habár lelke már nyugodt volt, és az anyjával is megbeszélték már a történteket, a fiú hívása hírtelen nagyon érdekelni kezdte. Megérkezett. A parkban lévő fákat lágyan fújta a szél. Lelassított. Smaragdzöld szemeivel Sasorit kereste. Mikor észre vette, odasétált hozzá, és leült mellé a padra.
- Szereted, igaz? – kérdezte egy kis csend után a srác.
Sakura a földet kezdte nézni.
- Sasori! Én szeretlek, de csak úgy, mint egy barátot! Sajnálom… - suttogta a végét.
- Ugyan! Az ember nem maradhat mindig a gimis barátnőjével. Te megtaláltad azt, akit igazán szeretsz, én még keresem! – állt fel mosolyogva. – Csak egy valamit kérek! Csókold őt úgy, ahogy még akkor, engem csókoltál!
A lány is felállt. Hírtelen közelebb lépett Sasorihoz, és egy gyengéd csókot adott neki.
- Vedd ezt olyan…búcsúnak! Ilyet többet, tőlem nem kapsz! – mondta vigyorogva.
A srác is elvigyorodott. Ritka az a lány, aki csókkal „búcsúzik” attól a fiútól, akivel szakított. Sasori biztos volt benne, hogy olyan lányt, mint Sakura Haruno, többet nem talál. De nem bánta. Tudta, hogy ha a sors úgy akarná, együtt maradjanak, már közbelépett volna. Lassan, de biztosan fordítottak egymásnak hátat, és indultak el az ellenkező irányba. Őket már semmi, csak a barátság köti össze.
Sakura már szinte a park kijáratánál volt, mikor eszébe jutott valami. Megfordult.
- Hé Sasori! – kiáltotta.
A távolban lévő fiú megfordult.
- Köszönöm!
A srác halványan elmosolyodott, majd zsebre dugott kezekkel lassan eltűnt. A Haruno lány arcán boldog mosoly ült. Barátok! – gondolta. Új utak nyíltak számára…

Két év múlva a végzős osztály boldogan várta a diplomaosztást. Míg az Akatsuki már rég eltűnt a gimiből, és sikeresen kijárta a gimnáziumot, a volt 10./b csak most jutott el idáig. Mindannyian a „színpad” előtt álltak. Kakashi sensei mosolyogva szólította fel Temarit.
- Gratulálok. Nem csak jó táncos, kitűnő tanuló is vagy! – azzal átadta neki a diplomát.
A szőke lány boldogan távozott. Hinata jött.
- Hinata Hyuuga. Figyelemre méltó a teljesítményed.
Hinata félénk mosollyal lépkedett le a lépcsőkön.
- Naomi Mizure! Keményen dolgozol mindenért.
Nao követte barátnőit. Vigyorogva figyelték a rózsaszín hajút, aki a színpadra lépett.
- Sakura Haruno nemcsak hisz az álmaiban, meg is valósítja őket! Nagy tapsot ennek a lánynak, évfolyamelső! – kiáltotta a végét a férfi.
Sakura mosolyogva nézett végig a tömegen. Naruto és Kankuro még várták ugyan a diplomát, ők is boldognak látszottak.
- Naruto Uzumaki, és Kankuro Sand… - kezdett bele vészjóslóan Kakashi. – Gratulálok, sikerült!
A két fiú olyan magasra ugrott örömükben, hogy Gai egyből megszólalt…
- Hajrá fiúk, a fiatalság erejével! – harsogta.
A tömeg csak egy nagy sóhajjal jutalmazta a beszólást.
- Szóval most vége? – kérdezte szomorkásan Naomi. – Vége a történetnek?!
- Ennek igen. De egy új még csak most kezdődik! – vigyorgott Sakura.
- Mindenki elindul a maga útján, és majd egyszer, biztosan újra találkozunk! – mosolygott Temari, és kezét középre tette.
A másik három lány gyorsan rárakta a kezét.
- Örökké barátok? – kérdezte Saku.
- Örökké! – vágták rá, majd megölelték egymást.
A fiúk érdeklődve nézték őket.
- És most mi lesz haver? – kérdezte Naruto.
- Gondlom te maradsz Hinatával, én Sakurával, Kankuro Naomival, Shikamaru Temarival. Az élet nem áll meg, csak néha egy rövid pillanatra. – pillantott Sakurára mosolyogva Sasuke.
- Tudod…sose hittem volna, hogy ennek ilyen vége is lehet! – mondta a szőke halványan mosolyogva.
A lányok oda mentek hozzájuk. A Haruno átkarolta Sasuke nyakát. A fejéről leesett a végzősök sapkája.
- Tudod, neked sem áll jól ez a sapi! – állapította meg vigyorogva, és levette a fiú fejéről a sapkát.
Az Uchiha is elvigyorodott. Lágyan csókolta meg kedvesét. Biztos volt benne, hogy szerelmük szétszakíthatatlan. És igen, az is.

Vége

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.