Az igazság fájdalmas lehet. Az ember azt gondolná, egy őrjítően nagy vihar után már csak napsütés jöhet. De megfeledkezett a havazásról, és arról, hogy annak mi a lényege. Mert ha jó megvilágításból nézzük, akár az életünket is megváltoztathatja…legalábbis az időjárást biztosan! Csak egy kis hó, mégis mennyi minden múlik rajta, hisz nem mindegy, hogy téli vagy őszi kabátot veszünk fel.
Történetünk a Tűz országában, Konoha faluban játszódik. Naruto, a falu egyik legjobb shinobija éppen a Hokage irodája felé tart csapattársával, Sakurával. Sokat változtak. Nem csak külsőleg, belsőleg is. Mind a ketten igyekeztek elfelejteni egykori csapattársukat. Legalábbis az elején. Aztán beletörődtek, hogy az emléke része marad az életüknek halálukig. Százszor is, ha nem többször megpróbálták visszahozni, hogy enyhítsenek régi fájdalmukon. Tsunade még ma reggel is megkérdezte őket, van – e erre még tervük. Mind a ketten azt válaszolták : „Az a múlt, ez pedig a jelen!” . Valószínűleg azzal hitegetik magukat, hogy majd magától visszajön. De ez csak a fiún, és rajtuk múlik.
- Naruto… - torpant meg Sakura.
- Tessék? – fordult hátra a szőke.
- Szerinted visszajön még egy napon? – kérdezte reménnyel teli hangon.
- Hai. – jelentette ki komolyan a fiú. – De lehet, hogy nem önszántából!
A lány lehajtotta a fejét.
- Tudod mit? Nem is várom annyira vissza! – mondta hűvösen. – Minden…az ő hibája! – suttogta.
Továbbment. Kicsit sem hasonlított már régi önmagára. A szende, félénk, szánalmas kislányt felváltotta a bátor, szókimondó és igen erős, valamint néha idegesítő nő. Naruto megcsóválta a fejét.
- Tudom, hogy a szíved mást mond! – suttogta alig hallhatóan.
Utána futott. Mikor beérte, sétára váltott. Visszaemlékezett arra a napra, mikor a Chuunin Vizsga végén Tsunade kijelentette :
- Mától chuuninok vagytok!
Mind a ketten szívből mosolyogtak azon a napon. Azt hitték, az életük egy fokkal könnyebb lesz. Kiderült, csak nehezebb lehet.
- Mondd, Sakura… Miért nem ismered be magadnak? Szereted, és ezen semmi nem változtat! – mosolygott halványan a szőke.
- Ugyan, Naruto! Felnőttünk! Te is, én is, Ő is! Nagyon megváltoztunk, és…nem hiszem, hogy valaha is újra úgy tudnám szeretni, mint régen.
Naruto nem szólt többet. Úgy gondolta, majd Sakura bevallja magának, ha itt az ideje. Megérkeztek. Illedelmesen kopogtak.
- Szabad! – hallatszott a nő hangja.
Benyitottak. Tsunade egy halom papír mögött szenvedett.
- Megjöttünk. A küldetés teljesítve! – mondta Naruto.
- A Kazekage üdvözletét küldi! – tette még hozzá Sakura, majd távoztak.
- Na, és most hova? – kérdezte a fiú unottan, és két kezét a tarkójára tette.
- Te nem tudom, hova, de én biztos, hogy Hinatához megyek! – mosolygott a Haruno lány.
Egy pukkanás, némi füst, és a nő már sehol sem volt.
- Nők! – sóhajtott Naruto. – Biztos valami fontos kibeszélnivalót talált! Netán nem tetszett neki Tsunade frizurája, hisz „Olyan ocsmány!” ! – mondta lányos hangon.
- Khm… - hallatszott a háta mögül egy ideges, kicsit berekedt békára emlékeztető hang.
A srác olyan képpel fordult meg, mint aki szellemet lát.
- Hehhehe… Tsunade…Mi járatban? – kérdezte hülyén, és közbe a tarkóját vakargatta.
- NARUTO!
A nő kiáltása az egész falut betöltötte. Egy sereg madár röppent fel egy ház tetejéről ijedten. Naruto átment tűzön, vízen, fán, míg végül a fal megállította.
Közben az erdőben egy lány rohant elszántan. Arcán szomorú mosoly ült.
„Bocsáss meg Naruto. De ha van valaki, aki megérthet, az te vagy! Muszáj enyhítenem a fájdalmon…”
Kiért egy tisztásra. Megállt. Rózsaszín tincseit lágyan fújta a szél. Lehajtotta a fejét. Biztos volt benne, hogy akire vár, az eljön.
- Gyere elő! – kiáltotta.
Hangja messzire elhallatszódott. Egy férfi lépett ki egy fa mögül. Fekete haját a szél fújta, szintén fekete szemei szokatlanul magabiztosan csillogtak.
- Halljuk, mit akarsz? – hangja tiszteletet parancsolóan hangzott, a lány mégsem adta ezt meg neki.
Inkább az ellenkezőjét. Olyan megvetéssel nézett végig a pár méterre álló egyénen, mint még soha senkin.
- Látom, pár év alatt nem tudtál összekotorni egy kis jómodort! – vigyorodott el gúnyosan Sakura.
- Térj a lényegre! – parancsolta a fiú.
- Küzdj meg velem! És…ha alkalmad adódik rá, ölj meg!
Mindezt olyan hidegen jelentette ki, mint akinek meg se kottyanna a halál. Mint aki nem akar többé élni, csak halni…
- Időpocsékolás lenne az egész. Három perc alatt véged! – jelentette ki gúnyosan a férfi.
- Hát akkor kezdj számolni! – kiáltotta el magát a nő, és eltűnt.
Egy gondolat olyan villámgyorsan száguldott át a fején, mint ahogy ő tűnt el. „Véged, Uchiha Sasuke!”
Közben a faluban Naruto kezdett éledezni, de amit látott, azt szinte fel sem fogta.
- Hinata…? – kérdezte kerek szemekkel.
- Naruto-kun, jól vagy?! – kérdezte aggódva a Hyuuga, és próbálta felsegíteni a szőkét.
- Öhm…neked nem Sakurával kellett volna találkoznod? – nézett rá kérdőn.
- Nem, nem tudok róla! – vonta fel a szemöldökét.
- Te…jó…ég… - suttogta Naruto.
Gyorsan felállt, és futni kezdett. „Őrült vagy, Sakura!” – gondolta.
Egy nő fáradtan, arcán kissé már száradt vérrel, de elszánt tekintettel nézett ellenfele vörösen izzó, érzelemmentes szemeibe. Ő valaha a csapattársa volt, és mindennél jobban szerette. De ebben a percben úgy érezte, minden, amit egykor érzett, elmúlt. Helyét düh váltotta fel, és csak harcolni akart, nem pedig segíteni.
- Arigatou… - suttogta, és lehajtotta a fejét.
Smaragdzöld szemeivel a füvet kezdte pásztázni, melyen néhol vörös vércseppek keveredtek a sós könnyekkel. Sírt, akarata ellenére is. A férfi kérdőn nézett rá. Nem értette, mit köszönt meg a lány, miért sír.
- Arigatou, hogy elmentél! – emelte fel végül a fejét.
Sasuke komoran figyelte, ahogy feláll, és letörli arcáról a könnycseppeket. Sakura mosolyogva, újra elszánt tekintettel állt vele szemben.
- Tudod, hogy te sem lennél rá képes! Bevallom, csalódnom kellett benned… - kezdett bele kicsit gúnyosan. – Azt hittem, te majd enyhítesz a fájdalmamon azzal, hogy megölsz! De nem tudod megtenni…
Egy kunait vett elő, és a férfi felé dobta, aki nem ugrott el előre. Arcán sebet ejtett a kés, és a vörös folyadék folyni kezdett. Az Uchiha halványan elmosolyodott. Egy szempillantás alatt a lány előtt termett, és kardját a torkához emelte. Arcukat tíz centi választotta el. A nőt kezdte feszélyezni a fiú közelsége, és a kard a torkánál. De csak állt. Elfuthatott volna, hátrálhatott volna, de nem tette… Némán nézte, ahogy a férfi egyre közelebb hajol hozzá.
- Az én szememben csak egy kisfiú vagy! – suttogta szinte már Sasuke ajkaiba, és elmosolyodott.
- Te pedig ugyan az az idegesítő kislány maradtál! – mosolyodott el ő is, és megszüntette a köztük lévő távolságot.
Lassan mind a ketten lehunyták szemeiket. Az Uchiha erőszakosan utat tört a nyelvével, mire Sakura eltávolodott tőle.
- Túl heves… - mosolygott.
Nem tudta megmagyarázni, miért lett hirtelen ilyen más. Ebben a pillanatban levelek zörrentek. Egyszerre néztek a hang irányába, majd egymásra. Sasuke komor lett, a Haruno pedig csak nyugtalanul nézett a szemébe. A fiú hátrálni kezdett. Kardját eltette.
- Még találkozunk! – mondta sejtelmesen mosolyogva, és eltűnt.
Sakura egy ideig csak nézte az a helyet, ahol az előbb a férfi állt, majd tekintete az erdőre vándorolt. Ekkor ugrott ki Naruto a lány háta mögött lévő fák mögül, de elbotlott egy gyökérben, így hasra vágódott.
- Sakura… - nyögte.
- Naruto! – sóhajtott, és tekintetét az égre emelte.
Felsegítette csapattársát.
- Mit keresel itt? – kérdezte kérdőre vonóan.
- Ezt én is kérdezhetném!
- Én csak… - kezdett bele, de a fiú a szavába vágott.
- Sasukéval találkoztál! Mi történt?
- Semmi… - hazudta.
- Az arcodon lévő száraz vér nem erről árulkodik! – fonta keresztbe karjait.
- Jól van… Harcoltunk! – fordította el a fejét.
- És?
- Nyert! – suttogta.
„Nem hiszem! Ennél többről van szó!” – gondolta Naruto.
- Gyere, ideje hazamenni! – mondta végül.
Sakura még egyszer megnézte azt a helyet, ahol Sasuke állt, majd követte a szőkét. Este az ablakból nézte a csillagokat. Nem jött álom a szemére. Nem tudta, hogy a csókot az Uchiha komolyan gondolta-e, vagy csak játszott. Egyben biztos volt : boldogan élni csak Vele tud.
Egy fiú is a csillagokat nézte. Fekete szemei gondterheltségtől csillogtak.
- Valami baj van, Sasuke-kun? – jelent meg az ajtóban egy szemüveges, vörös hajú lány.
- Menj aludni, Karin… - vetette oda érzelemmentesen.
A lány csak lehajtotta a fejét, és elment. Az Uchiha visszatért gondolataihoz. „Miért? Miért kötődök hozzád?” – gondolta.
- Miért szeretlek ennyire, Haruno Sakura? – suttogta az éjszakába.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.