Csak ültem ott, és néztem rá. Nem mintha lett volna választásom, de azért… Nyugodtan, csukott szemekkel gondolkodtam. Tudtam, hogy mit csinál, ehhez semmi varázslat nem kellett. Minden mozdulata élesen csengett.
- Ne bámulj, légy szíves! – szólaltam meg halkan, de erélyesen, és felnyitottam szemeimet. Arcára zavarodottság ült ki, és elfordította a fejét. – Ugyan, még mindig nem fogtad fel? Rendben, akkor… vedd úgy, mintha csak egy cérnaszál tartana a mély szakadéktól távol. Ha a cérna elszakad, te elmerülsz a homályba, a végzetbe… Én pedig csalódást okozok másoknak! És magamnak is… - suttogtam az utolsó mondatot elmélyedve. Gyakorlatilag az én életem is kockán forgott.
Sasuke komolyan nézett rám. A térdeire támaszkodott alkarjával, fekete szemeivel az arcomat fürkészte.
- Honnan ismerlek én téged? – kérdezte váratlanul, hangjába beleremegtem. Olyan hűvösen csengő, mély, mégis kellemesen lágy hangja volt…
- Mintha már említettem volna, hogy nincsenek emlékeim! – hangsúlyoztam gúnyosan. Remek! Még egy megválaszolatlan kérdés, és kapásból kettő. Mikor kapom már vissza a valódi énemet? Így csak egy… - nagyot nyeltem. Rossz lett volna még akár gondolatban is kimondani, de nem, nekem hangosan kellett! – egy szellem vagyok… - suttogtam elfojtott hangon. Egy szellem. Vagyis egy semmiség, ami lassan eltűnik erről a világról, és dimenziók közt bujkálva keresi helyét. Egyszer Garo-sama mesélt erről nekünk. Szörnyű sorsra jutott angyalokról, démonokról, árulókról. Mert egytől egyik azok voltak… Árulók. Sajnos. De ezen már senki, ha akarna se tudna változtatni. Van, aki egy idő után úgy dönt, mégis tovább megy, és van, aki nem. De az a döntés, ami végleg elsodor, már semmit sem változtat vissza. Újra élni akarok! – akárki mondja ki a mondatot, végleg eltűnik.
Bárcsak…
- Nem tudom, nekem valahogy többnek tűnsz! – vont vállat nyugodtan Sasuke. Könnyes szemekkel néztem rá, enyhén elmosolyodva.
- Nem. – sóhajtok, és a levegővel együtt minden bánatomat próbálom kifújni. – Én csak voltam ennél több! – mosolygok rá lágyan, ő pedig értetlenül mered rám. – Tudod… Ez olyan, mint egy be nem gyógyult seb. Én az életbe soha többé nem térhetek vissza! Akár akarok, akár nem.
- Hisz itt vagy! – vonta fel egyik szemöldökét.
- Igen, itt. Azonban ez ideiglenes állapot. Csak addig maradhatok itt, amíg a küldetés tart. Se tovább, se előbb. Azt hiszem, ilyen az… - ismét nagyot nyeltem. Nem igaz, muszáj nekem erről beszélnem? – életem. – nyögtem nehezen, és mogorván pillantottam a padlóra. Rendben, félőrült hülye vagyok! Hisz nekem ez totál mélypont! Nem hiszem el… Na, Hinata hülyeségei most nagyon hiányoznak. Azok mindig fel tudnak dobni!
- Sakura!
Dühösen néztem rá. Ekkora tiszteletlenséget! Simán letegez!
- Miért sírsz?
Szemeim a kérdés hallatán elkerekedtek.
- Miért… sírok? Talán mert mindenem, amim volt, elveszett! Fogalmad sincs, milyen hiányérzetet érez azaz ember, aki… már csak árnyéka önmagának. – kiáltottam. Felálltam, és egy csettintéssel eltűntem előle. Nem akartam, hogy lássa, sírok. Sose szerettem mások előtt sírni, és a tudat, hogy nem lát, sokkal elviselhetőbbé tette az egészet.
- Tudom, hogy itt vagy! – suttogta. Könnycsíkos arccal, csillogó szemekkel néztem rá. Hát ilyen lenne egy ember? Egy fiú? – Azt hiszem, tudom, mit érezel. Én is csak fél ember vagyok azóta, hogy Őt elvesztettem. Mintha nem is én lennék. Igen, mintha csak árnyéka lennék önmagamnak. Eléggé hasonló érzés kavarok bennem is. – mondta csak úgy a levegőnek. Hirtelen mérhetetlen vágy tört rám, hogy átöleljem, de sajnos nem tehettem. Több okból is ellent mondott ez a cselekedet. Azonban szíven ütött a tudat… Van valaki ezen a rohadt világon, aki úgy érez, mint én?
Újra csettintettem, hogy láthatóvá váljak. Kissé remegve, de leültem Sasuke mellé, és jobb lábamat átvetettem a másikon. Sasuke rám mosolygott, én pedig komoran néztem rá. Nem voltam abban biztos, hogy nekem per pillanat ennyire „örülnöm kellene”, de azért megengedtem egy félmosolyt.
- Rendben. Akkor vágjunk bele! Először is… - mélyen elgondolkodtam. Mit kellene most tennem? Esetleg… - Keresünk neked egy csajt! – vigyorogtam rá felélénkülve. Ha volt valami, amiben nagyon profi voltam, na az a párkeresés volt! Hina szerint… Ő tudna mesélni!
- Mii? – akadt ki teljesen Sasuke. – Na nem, az ki van csukva, hogy te keress nekem csajt! – kezdett tiltakozni hevesen.
- Ne csináld már! Tök buli lesz… Különben is, nem maradhatsz örökre magányos! – próbáltam győzködni, és minden erőmet belevetve, irtó meggyőző tekintetemet vetettem rá. Megrázta a fejét.
- Még mindig az az érzésem, hogy ismerlek valahonnan… - sóhajtott.




- Jaj, Sasuke-kun! Gyere már! – vonszoltam magam után, mint egy anyuka a kisfiát. Mogorván engedte, hogy ráncigáljam. Hiába is, egy angyal már csak azért is eléri, amit akar! – Naaa, nem tetszik az a szőke lány? Egész csinos! – mutattam egy idegen lányra. Sasuke némán bólintott, mire löktem egyet rajta a csaj felé.
- Jól van már! – morogta. Lassan, idegeket ölően sétált oda hozzá. – Szia! – hallottam hideg, mély hangját. – Sasuke vagyok! – motyogta. A lány megfordult. Szép arca volt, ez nem vitás. Szemei kéken csillogtak. Hosszú szőke haját lófarokba kötötte a feje tetején. Mosolya kislányos, mégis vadító és sexy volt. Ahogy azonban ránéztem, egyből láttam, hogy valami nem stimmel. Az egész lány valahogy annyira… valljuk be, kurvás volt!
- Szia, én Ino! – mosolygott édeskésen. A hányás kerülgetett. Nyugi Saku, nem neked kell, hogy tetszen, hanem Sasuke-kunnak! Ha neki jó, akkor mindegy. – elmélkedtem, és ahogy figyeltem őket, egyre inkább felfordult a gyomrom. Mi a franc van velem?
- Öhm… nem akarsz mondjuk holnap velem ebédelni? – kérdezte komoran Sasuke. Dehogyisnem, szívesen! – csakhogy a kérdés nem nekem szólt! Komolyan becsavarodtam…
Ino vidáman elvigyorodott.
- De, szívesen! – mondta, és kacéran végigsimított Sasuke karján. De örültem, hogy nem lát senki, ugyanis a fejem kezdett vörösödni az indulatoktól. Hirtelen gúnyosan elvigyorodtam, és csettintettem. Láthatóvá váltam, vagyis akkor most rajta! Odasétáltam hozzájuk.
- Á, Sasuke! Ki ez a lány? – kérdeztem kedves mosollyal Inora pillantva, közben egyik kezemet Sasuke vállára tettem.
- Sasuke, ő ki? – pillantott végig rajtam Ino. Sasuke válaszra nyitotta a száját, de megelőztem.
- Ayame vagyok, Sasuke húga. – nyújtottam a kezemet illedelmesen. A csaj bizonytalanul, de elfogadta a gesztust, és ellenszenvesen a szemembe nézett.
- Hát bocs, de nekünk most mennünk kell! – morogtam a szőkének, és karon ragadtam Sasukét. Ino motyogott még valamit, de azt már nem értettem. Most csak egy dolog keringett a fejemben: hogy mielőbb le kell akasztanom Sasukéről ezt a kis kurvát! És még én akartam őket összehozni… Valami nagy bajom lehet! Nyugi Saku, hiszel önmagadban, hát nem? De, persze… Hiszek!

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.