Éreztem, ahogy a szívem hevesen vert. Féltem a tanácstól. Tudtam, jog szerint lehetetlen, hogy itt maradhassak. Ha így lenne, felborulna az egyensúly a két világ között. Mindenki furcsán nézne rám. Az életemet senki nem adhatja már vissza nekem. Nagy előrelépést kellene tennünk. Nagyot sóhajtottam, és próbáltam szembenézni a félelmeimmel. Vagyis… ültem a széken, és bámultam magam elé. Kurva okos vagyok, hogy így próbálok túllépni valamin.
- Félsz? – kérdezte tőlem Sasuke. Oldalra fordultam, hogy lássam őt. Szemeimben ott lappangott a félelem.
- Nagyon - suttogtam remegve. Hiába, sosem tudtam túl jól hazudni, így eltökéltem, csak a színtiszta igazat fogom mondani ezek után. – Mindjárt itt vannak, érzem. Már a kapunál tartanak – mondtam határozottan. Mi van, ha megint visszarángatnak? Ha megint tökre akarják tenni az életemet?
A szokásos füstöt látva, felálltam a székről. Éreztem, hogy összeszorul a gyomrom. És akkor most vagy soha. Ahogy megláttam őt, lerohantam.
- Tsunade-sama, én nem megyek vissza. Soha többé. Én itt maradok, nekem itt a helyem, én ide tartozom. Fiatalon haltam meg, és jogom van tovább élni. Jogom van újra kezdenem az életemet. Ha kell, bármilyen próbát kiállok, de én - hadartam megállíthatatlanul. Az előttem álló, szőke nő felvonta egyik szemöldökét, és szenvedő arcot vágva próbált a szavamba vágni.
- Sakura-san - szólított, de én folytattam.
- Sasukéval szeretjük egymást, és én úgyis minden módszert fel fogok fedezni, minden erőmet beleadom, hogy a Földre kerüljek ismét. Újra ember leszek, és elmondom a világnak, hogy élek! Soha többé nem rángat senki sem drótkötélen. A magam ura leszek! – jelentettem ki határozottan, ellentmondást nem tűrő hangon. Keresztbefontam a karjaimat, és magasra tartott fejjel néztem farkasszemet Tsunadéval.
- Befejezted? – sóhajtott rosszindulatúan. Mereven bólintottam, és csodálkozva vártam reakciójára. – Sakura-san, tudod, hogy jog szerint lehetetlen, hogy itt maradj. Azonban, ahogy a körülményeket nézzük, vissza sem mehetsz. Szabályt szegtél, és ezzel hivatalosan is ki kell, hogy tiltsalak az angyalok közül. Tovább kellene, hogy küldjelek! – nézett komolyan rám. Dermedten, tátott szájjal meredtem rá.
- Nem, nem, nem! – ráztam meg hevesen a fejemet. – Kérem, Tsunade-sama! Kérem! Ne tegye ezt velem! És… mi lenne Sasukéval? Hallotta, nem?! A harangot, hallotta! Sasuke élete megmenekült, kizárólag nekem köszönhetően. Ha én tovább megyek, ő meghal! Vállalná a felelőséget, Tsunade-sama? Egy ember halálának a terhét? – kérdeztem reménykedve. Láttam, hogy mérlegeli a dolgot. Tudta, hogy nekem van igazam.
A füstből egy férfi lépett ki. Arcán maszk volt, szürke haja kócosan állt szerte-szét. Bátorítóan mosolygott rám a szemével.
- Kakashi-sama! – hajoltam meg tisztelettudóan.
- Sakura-san, örülök, hogy újra látlak! – biccentett nekem. – Vágjunk a közepébe. Ami azt illeti, nekem semmi ellenvetésem azzal kapcsolatban, hogy visszaküldjünk a földre. Azonban ez igen sok következményt vonhat maga után. Lehetséges, hogy az egyensúly felborulna. Megkockáztatnék azonban szembeszállni ezzel, tekintettel arra, hogy a Könyv hetedik paragrafusának a nyolcadik fejezete kimondja, miszerint szándékosan nem vehetünk el emberéletet. Ez az ügy oda tartozik, így… nincs más hátra, csak az időutazás. Pontosan az ájulásod időpontjához visszamenőleg. Megjegyzem, ez a legveszélyesebb mind közül, ami rád vár, Sakura-san! Az sem biztos, hogy te egyáltalán emlékeznél valamire, mikor magadhoz térnél. Szörnyen nagy kockázat. Természetesen Sasuke velünk jönne az időutazás során, hogy az ő emlékei biztosan megmaradjanak rólad. Neki nem lesz semmi baja. Csak neked lehet… ha mindent elfelejtesz, talán az egész akció feleslegesnek fog bizonyulni, és a két világ közti kötelék sem lesz a legstabilabb. Tehát megkérdezem… vállalod? Jól gondold meg. Ezt a műveletet csak egyszer használtuk már, és akkor is… csődbe ment. Ha megint így lenne, azt senki sem bocsátaná meg magának. A döntés a kezedben van! – mondta, és úgy meredt rám, mintha valamit elvárna tőlem. Azt, hogy válaszoljak teljes szívemmel, megfontoltan, határozottan.
- Kakashi, ugye nem akartál fél órás szöveget tartani? – jegyezte meg csípősen Tsunade, de per pillanat ez nem igazán izgatta Kakashit. Úgy is tudta, hogy Tsunade most nagyon feszült. Mindketten azok voltak.
- Emlékeztek - kezdtem halványan mosolyogva. Ők csodálkozva néztek rám. - Mit mondott Garo-sama, mikor először mentem feladatra? Ti is ott voltatok – pillantottam rájuk. Értetlenül néztek vissza rám, és megrázták a fejüket. Sóhajtottam. – „A sorsunk már születésünkkor megpecsételődik. De én tudom, Sakura-san, hogy ha lehet, te változtatni fogsz a jövő alakulásán. Mert ez így van megírva. Csak kövesd a szívedet, és helyes úton fogsz haladni! Sayonara!” – ismételtem meg tanárom korábbi mondatát. Úgy éreztem, minden szó a szívemből jön. Mindennek megvan a rendje, és minden a helyes útra tévedt. – Tehát - vettem nagy levegőt. - A szívem azt súgja, mennem kell! Bíznom kell a szerelemben. Vállalom a felelőséget! – mondtam határozottan, teljes szívből. Kakashi és Tsunade bólintottak, és Sasukével egyszerre mondták ki…
- Hiszek benned!
Ezután egy vakító fehér villanás, és... Úgy éreztem, testem elnehezül.
- E…elal…szom - nyögtem nagy nehezen, és hirtelen hátradőltem. A világ elmosódott szemeim előtt.


- Sakura, kérlek! Sakura! Ébredj fel, könyörgöm Sakura! Gomen nasai, hogy nem hittem neked Sakura-san! Gomen nasai! Csak kérlek, kérlek, térj magadhoz! – hallottam a pánikszerű, hisztérikus hangot. Mintha valaki teljesen összeomlott volna. Mintha nem hinne…
- Ismerős a hangod - suttogtam, és lassan kinyitottam a szemeimet. Ahogy megláttam a lány arcát, és szemébe lógó, szőke hajtincseit, rögtön felismertem. – Temari - suttogtam nagyon halkan. A lány felsikított, és szorosan magához ölelt.
- Arigatou, Sakura-san, arigatou! – zokogta a vállamba. Lehunytam a szemeimet, és ugyan elég erőtlenül, de visszaöleltem.
- Nem, Temari. Itt New York-ban úgy mondjátok… köszönöm! – mosolyodtam el lágyan. – Hol… hol van Sasuke? – kérdeztem halkan. Temari eltávolodott tőlem, és értetlenül nézett rám.
- Kicsoda? – kérdezte. Gaara és Kankuro összenéztek, és megrázták a fejüket. Nem értették, miről beszélek.
- És Tsunade, Kakashi? – néztem körbe gyengén. Lassan megpróbáltam felállni. Kezemet felemelve, csettinteni próbáltam. De semmi nem történt. Szomorúan meredtem magam elé. – Álmodtam volna? – kérdeztem fájdalmasan. Minden, amiről pár perce azt hittem, valóság, most csak egy egyszerű álomnak tűnt.


Egy hónap múlva…


Egykedvűen, lehajtott fejjel sétálgattam az utcán. Lassan már hozzászoktam a tudathoz, hogy csak egyszerű álom volt. Gaara hiába próbált közeledni felém, mindig visszahúzódtam előle. Az esküvője elmaradt, mert valósággal megfenyegette apját, hogy ha el kell vennie Hinatát, akkor nem vállalja el a céget, amit rá akart hagyni. Az apjának ez hatalmas csődöt jelentett volna, így nem volt választása. De mégis… nem értettem. Régen szerettem őt, mégis eltoltam most magamtól. Úgy éreztem, ezzel tartozom Sasukénak. Még akkor is, ha valójában nem is létezett. Képzeljétek, a cikkem befutott! Ország-világ olvassa, 5 teljes oldalt kaptam! Megvan a sikerem, elértem az álmomat. Mégis, csupán egy dolog van, ami jobb kedvre derít. Az, hogy tudom, apa büszke rám odafent… és ezért már megérte minden. Az életem mégsem teljes. Valami hiányzik…
Hirtelen nekimentem valakinek. Hátra léptem egy lépést.
- Elnézést - mondtam halkan. Az idegen nem mozdult előlem, csak állt ott. Éreztem, ahogy tekintetével engem pásztáz. Felnéztem rá, és… ereimben megfagyott a vér. Testemet elöntötte a forróság. – Sasuke - suttogtam. Nem hittem el, hogy itt áll előttem. Kezét felemelte, és lassan az arcomhoz értek ujjai. A keze után kaptam, és az arcomra helyeztem. Könnyektől csillogó szemekkel néztem az ő szemeibe.
- Hát tényleg te vagy az! – suttogta ő is. – Én… azt hittem, csak álom volt! – mondta halkan.
- Én is! – bólintottam. Még egy darabig néztünk egymás szemeibe, majd magához húzott, és megcsókolt. Végre úgy, ahogy régen… angyal életemben. Mikor még fehér szárnyon repültem!


- Hinata??
- Sakura??
- Naruto??
- Szia Sasuke!
- Naruto!!
- Mi van?
- Ti?? Itt? Hogyan??
Jó pár napja már, hogy rátaláltam Sasukéra… Épp sétálni indultunk, mikor szembetalálkoztunk velük. Naruto és Hinata úgy néztek ránk, mint akik nem élő embereket látnak. Valójában, nemrégen még én csak angyal voltam.
- Hi… Hinata! Nem haltál meg? – pillantottam barátnőmre. Eléggé bunkó kérdés volt ez így, amit észleltetett is velem egy grimasz kíséretében. Bocsánatkérően néztem rá, mire ő megenyhülve sóhajtott.
- Rendben, elmondom. – adta meg magát. – A te kis „vissza a jövőben” akciód nem csak neked tett szívességet. Mindnyájan visszamehettünk, új esélyt kapva ezzel. Már tudtam, mit rontottam el. Így megmenekültem. Az esküvőt illetően pedig… gondolom, már mindent tudsz! – magyarázta. Bólintottam, és Narutora néztem.
- Ó, hogy én? – mutatott magára vigyorogva. – Na, az rövid. A tanács úgy döntött, a Kyuubit egy Szent Égkőbe zárják. Így, az én életem is megmenekült! – mosolygott ránk.
- Értem... Vagyis nem! Kakashi azt mondta, Sasuke velük lesz… de nem voltak ott se ők, se Sasuke, mikor felébredtem! Miért? – értetlenkedtem. Hinata és Naruto megrázták a fejüket. Sasuke elgondolkozott.
- Emlékszel, Kakashi azt mondta, csak egy emberen használták már ezt a műveletet. Az sem sikerült. Így nem túl meglepő, hogy nem volt tökéletes! – mondta keresztbefont karokkal.
- Így már érthető! – mosolyogtam a többiekre. – De ki volt azaz egy ember? – kíváncsiskodtam tovább.
- Na, erről nyomoztam! – csettintett mindentudóan Hinata, és vigyorgott hozzá pár sort. – Ez az „első időutazó” Haruno Ayame volt. A te ősöd. Ő tartozott a túlvilág megalkotói közé is. Magyarán az első angyalok egyike volt. De az időutazás rosszul sült el, így belehalt – magyarázta. Utáltam, ha ilyen tudálékosan adott elő mindent, de be kellett vallanom, most jól jött az esze.
- Szóval ezért jutott eszembe az Ayame név… Különös – fontolgattam. Mind egyetértettünk. Különös volt. Több szempont miatt is, de ez már lényegtelen. Csak örülni tudtam. Annak, hogy élek, és annak, hogy tudom, hol a helyem. Tudom, hova tartozom…


Temarit eljegyezték, menyasszony lett. Miután összeismerkedett Hinatával, már hármasban jártuk az üzleteket kellékek után kutatva. Gaara egy Hawaii szigeteken való sajtótájékoztató során megismert egy lányt… valami Matsurit. Ott maradt vele. Kankuro visszament Tokióba, a volt szerelméhez. A rendőrség legjobb és leghíresebb nyomozója lett. Hinata és Naruto boldogan élnek kettecskén, házasságban. Naruto bizonyított Hinata apjának, a Hyuuga család befogadta. Sasuke megörökölte apja nagy vállalatát, rengeteg pénzt keres. Én pedig… Boldog vagyok. Örülök, hogy elértem azt, amit akartam. Teljesült az álmom. Egy másik, amit eddig elrejtettem. Hogy mi volt az? Kalandokat akartam! Rengeteg kalandot! És ezt meg is kaptam az élettől. Ráadásul igaz barátokat szereztem, és szerelmet. Szárnyaltam angyal szárnyakon, túléltem egy démonnal való találkozást, és kivívtam a szívem által diktált tempót. De még mindig, rengeteg célom van… amiket a sors menetirányával ellentétesen forgatok. És hiszek… mert mások is hittek bennem!


- Hiányzik neked, igaz? – lépett Garokonu egy fiú mellé. Annak arcán látszott, hogy szenved. Mégis… kitartóan nézte az emlékörvény képeit. Bólintott, válaszolva ezzel a férfi kérdésére. – Tudom, mit éreztél iránta, de nem kell, hogy miatta szenvedj. Ezt ő sem akarná.
- Igen, tudom. De nem bánkódom. Már nem. Tudom, hogy boldog, és ezért nem is fáj a szívem. Nekem csak az a fontos, hogy soha többé ne lássam sírni! – magyarázta, és a férfire nézett.
- Neki pedig az a fontos, hogy te boldog légy! – tette kezét a fiú vállára, aki értetlenül nézett rá. – Gyerünk Okasu, használd ki a fiatalságod, fiam! – azzal jól hátba ütötte a fiút, aki erre elvesztve egyensúlyát, az örvénybe kezdett zuhanni. – Tanulj meg Hinni! – mosolyodott el lágyan, és hátat fordított az örvénynek. – Sakura is a Földön jött rá, hogy nem elég bízni, hinni is kell. Mert ez ad erőt. Ez bíztat téged – suttogta, és elsétált.

Hiszek benned! ~ Sakura

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés