Szürke ködbe burkolózva jöttél felém,

azon az álmos fázós hajnalon
Hosszú hajamba kapott a hideg téli szél
kibontakozott előttem csuklyás alakod

Szemeidben a hideg fény kicsit sem változott
s szavaid fagyott csengése lúdbőröz hátamon
fintorgó mosolyra húzott szádon látom a kicsinylést
Hogyan is érhetnék fel a tökéleteshez amit magadról hittél

Aranyszín íriszemben már más fények ülnek
benne már régen meghaltak azok a vágyak
mert láttam az igazi énednek sötétjét
lelkedből semmi sem maradt mára

Mondd volt neked valaha szíved?
Tudod olyan igazi élő, mely vérezni képes
Volt benned valaha halvány fénye a vágynak?
Mert mikor rád nézek halott szemed fázlal

Volt neked valaha szíved?
Gondoltál-e a mára?
Hogy eljön majd ez a fázós reggel
mikor innen élve már csak egyikünk megy el?

Gondoltál-e valaha a hátrahagyottak sikolyára?
Arra a velőt megrázó éles jajj hangra
mikor valakiből elillanna de még lázad a lélek?
én még hallom milyen volt mikor hamis hiteddel tetted

Most már tudom semmi sem számított akkor
S én sem. Miért állsz meg most előttem?
Én nem dobtam el a szívemet
én megszenvedtem azt a szerelmet

Most mégis hozzám lépsz
jeges karod átölel
fázom a közeledben
kérném hogy engedj el!

De valamiért nem mozdul a szám
csak nézlek mint akkor éjjel
Ajkad az ajkamhoz ér
s én vagyok aki nem taszít el

Szemedbe nézek újra, de nincsenek válaszok
Lelkem mélyén egész valóm háborog
Tudni akarom mielőtt elveszem életed
Tudni akarom mielőtt gyilkosoddá leszek

De csak a csönd van és Te könyörtelen
lassan lendül kezem de végül bevégezem
Döbbenet hogy a Te véred is vörös és meleg
s döbbenten néz rám máskor oly hideg búcsúzó szemed.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés